Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Lukács György

Kincs olyan értelmes elemző, aki ne tudná kimutatni, hogy Ady és Babits kortársak voltak. Ha most általában a lirát veszem szemügyre, akkor azt mondhatom, nem ismerek egyetlen lírikust sem, akinek minden egyes verse saját csúcsteljesítményei magaslatán állana. Azt szokták mondani, hogy Keats ebben a tekintetben kivétel, de én még Keatsnél sem ismerem el, hogy minden verse elérné a nagy ódák szinvonalat. Minél hosszabb idő múlik el, annál inkább elhalványul a lírikus produkciójában mindaz, ami a pillanatból jött és a pillanatba fut ki, és a költő müvéből az marad meg,ahol sikerült nagy szimbólumba összefoglalni kora törekvéseit. Ady sokszáz verse közül van - nagy számot akarok mondani - 2oo, amelyikben ez kifejezésre jut, és ez a 2oo vers az a kincs, amelynek révén Ady él. Se Ady, se Petőfi és a világ egyetlen költője sem vonult be összes verseivel együtt a halhatatlanságba. Ennélfogva üres fecsegésnek tartom, hogy Ady elavult - Ady nagy versei egyáltalán nem avulnak el, viszont irt olyan költeményeket is, amelyek a Nyugat januári számában jelentek meg, és már februárban nem gondolt rájuk senki. Ezzel nem mondok, nem akarok semmi rosszat mondani Adyról, mert ez minden költőre vonatkozik. Kérdés;

: Talán azért látják sokan elavultnak, vagy elavultabbnak Ady költészetét, mint amilyen valóban, — valójában csakugyan nem az - mert ezzel a forradalmi fejlődéssel, a költészetnek ezzel a legyen

jével nem é— reznek együtt? Talán azért érzik például Babitsot aktuálisabbnak, mert az ő költészetében kifejeződő kételyeket és kompromisszumokat,mint egy a saját igazolásukképpen időszerűbbnek érzik? Azt hiszem ez messzemenően igy van. Egészen más kérdés, hogy amikor Magyarországon igazán túlhaladtuk