Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Dobai Péter

Az érzékiség, Léda maga is

9 hűvösen is és vérmesen is, valahogy dózsásan van kidolgozva az Ady versekben. Mintha a szerelmet kifejező képekben is ahhoz az ősi szókincshez folyamodott volna,amellyel egyidejűleg, más verseiben a magyar valóság és történelem világát 1dézte felt vér, sebek, tűz. Szerelmes versei a test harcait ábrázolják, nincs szó bennük semmiféle tájról, édességről, mert kemény és mély művészet az. Ady intakt. Végül is nem lehet azzal elintézni, hogy ma már nem olvassák annyira, mint a régi rajongások idején, de azzal sem, hogy nehéz vagy lehetetlen lefordítani. Intakt, de nem ugy, hogy befogadhatatlan, jóllehet ez a töredék, amelyet egy középiskolás tankönyv nyújt róla, elveszti és érintetlenül hagyja a telj es Adyt. Én, először ugy tizenötéves koromban olvastam Ady verseket. Aztán újra meg újra olvastam, néha hosszabb megszakításokkal is. Minden ujabb olvasáskor - ami természetesen azt jelenti, hogy fejlődő figyelemmel és mindig más tudattal, mélyebben olvastam - azt tapasztaltam, hogy ezeken az egymásra következő szinteken mindig uj totalitás jön létre. Mind az érzékiség, mind a politika, mind a történelem, mint az önvizsgálat talaján született Ady-versek totális képet adtak tárgyukról, ugyanakkor éles és konkrét képet is. Csak a herakleitoszi töredékek dialektikájához és ős-homályához lehet hasonlítani az Ady-sorokat, mint "vagyok egy ágban szabadulás, béklyó". Az ember végleteit fogja össze ebben, hatalmas nyelvi tömörséggel. Vagy egy ilyen kérdés, amely ráijeszt a meggyengülőre, meggyávulóra, vagy a megingóra? "harcos valómból kisza'kadtam"? "Mély Sárkány-sirjából a múltnak" - irja és ezt az