Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Dobai Péter

erőt is, érezve érezzük, népének és Önnön sorsának közös, egyidejű átéléséből, átlátásából merítette. Vagy; "az üldözés; áldás". Egységben látja a sorsot - amely üldözés - a céllal. Azt az erőt mutatja itt fel, amit Hegel tulajdonitott a nagy történelmi személyiségeknek, úgymond: a sorsot a célban, a célt a sorsban kell felfedezni, ^ilyen pontosan kimondott és hiteles gőg, erős és tiszta- öntudat van ebben: "Királyi, dus és mindig ugyanaz". Az a modus vivendi, amit Ady ad a mai embernek,aki néha még eltörpül mellette, nem kevesebb, mint a szilárdság, harcosság, keménység azért, amit igaznak és amit jövőnek gondolu

nk és ugyanilyen kemény, nyers, ütő tagadása annak,amit nem tartunk és nem tarthatunk igaz: ak, annak, amit nem fogadunk el és nem fogadhatunk el jövőnek. Ezt az él

etmü-utmutatást a József Attila-i költészet teszi belsővé, E harcnak a bensövé-válása, azaz tisztán öntudattá-válása József Attilánál megy végbe. Ady nem puszta anticipáció.Be azt hiszem, hogy ami Adyban kibontakozott, mint harcoló, gondolkodó és kritikai magatartás, az éppen és nem-véletlenül József Attilában vált egyetemessé, Ady természetesen József Attilához viszonyítva is megőrzi ősi és erős intaktságát, autonómiáját és harcoló-gondolkodó költői magatartásának minden tanítását,szuverenitását,azonban József Attilával együtt, mint közös örökség léteznek a számunkra.