Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Eörsi István

lányi példájával is- ezt akartam bizonyítani -, bogy ellenzőit elsősorban nem költői teljesítménye irritálja — némely versétől senkisem vitatja el a zsenialitást —, hanem az a fentebb jelzett költői én, akit Ady Endrének hívnak. Arra is utaltam mér, hogy ez az én vagy tipus eredeti megjelenési formájában nem időszerül senki sem lehet ma sereg nélküli vezér. De vajon Baudelaire vagy Villon tipusa aktuális-e? Időszerű viszont Ady kifeléforduló, félelmetes okossága, mely mindig a lényegre koncentrál. Kínosan nevetségesnek tartom, hogy nálunk Babits Mihály számit intellektuális költőnek. Ady pedig a misztikus Ösztönök poétája. Holott Babitsnak, ennek a nagyon nagy lírikusnak, soha életében semmi olyasmi nem jutott eszébe a világról, amire kora más müveit liberális értelmiségijei nem gondolhattak volna. Ady viszont villámfényességgel ismert fel és fogalmazott meg egész közösséget érintő, döntő összefüggéseket; például: "Sose tudott az igazsághoz /Igazunk minket eljuttatni"... A provincializmus önmagát meghaladó kritikája-önkritika ja ez, a kisnemzeti sors tragédiája, két sorban. Vagy ime egy sorban a világháborús szituáció, olyan tisztán, ahogy ezt a kor egyetlen nagy európai költője sem látta: "Most a Mezőn mindenki veszt"... Ez a fajta könyörtelen okosság és megalkuvásmentesség, mely költészete és publicisztikája legjavát áthatja, időszerű akkor is, ha ma viszolygó, kényelmetlen érzéseket ébreszt. De időszerű mindez tisztán költői szempontból is. AlHk Ady modorosságaira, "szecessziójá"-ra panaszkodnak, elgondolkozhatnának azon a lakonikus, csak-lényegre törő stíluson, amely Ady legjobb verseit jellemzi. A mai költészet ilyen igazságok kimondásához - ha egyáltalán bíbelődne ilyen igazságokkal - szakaszokat,szakaszok tucatjait venné igénybe. Ady népiessége és a szó