Vezér Erzsébet szerk.: Ifjú szívekben élek? Vallomások Adyról (Irodalmi Múzeum 3. Budapest, 1969)

Garai Gábor

van néhány telitalálat. S azt hiszem, hogy franciául is megszületett legalább egy tucatravaló olyan Ady-vers,a— mely méltóképpen mutatja be őt a világnak. Oroszul is történtek eredményes kísérletek az utóbbi években. Ott sem lehet arról beszélni, hogy a kötet egészében tökéletesen sikerült. De néhány jól adaptált vers oroszul újjászületett és át is törte a közöny falát. Az oroszoknál talán ez még könnyebben ment, mert azok a keleteurópai problémák és küzdelmek, amelyekkel Ady birkózott, azok számukra jóval érthetőbbek, mint a nyugati ember számára. Úgyhogy azt hiszem, ha olyan betörésre nem is számithatunk, mint amilyen - ha szintén nem is tömegméretekben, de kevésbé elkésetten - azért megtörtént József Attilával, folyamatban van Radnótival, de azért lehet még egyet-mást tenni, és történt is egy és más ebben az ügyben Európa széltében-hosszában. Hogy hogyan látom Ady világirodalmi helyét, erre csak közhellyel tudok válaszolni. Azt hiszem, hogy akár betört, akár nem t-ört be a világirodalomba, nyilvánvalóan ott van a XX. század legnagyobb európai költői között, abban a sorban ami Apollinaire-től Majakovszkijig vagy Yeats-től Rilkéig,valóban a legnagyóbbakig terjed. Nyilván ott van, és ezen mit sem változtat, hogy tud—e erről a világ, s ha esetleg holnapután tud majd és elfogadja, akkor sem fogja olvasni igazán. Én azt hiszem, mi fogjuk még olvasni egy darabig. Az utolsó kérdésre, hadd ne feleljek. Iskolai leckét tudnék csak felmondani, bármennyire is ez az igazság. Inkább azt mondom el, hogy én személy szerint mit kaptam Adytól. Abban, hogy egyáltalán verset kezdtem irni, abban Ady a bűnös. Én 16-17 éves koromig nemhogy nem próbáltam verset irni, de nem is nagyon olvastam ver

set,mármint az iskolai kötelező olvasmányokon felül.