W. Somogyi Ágnes szerk.: Babits Mihály. „…Külön tér…külön idő…”. Babits Mihály fényképei (Fotótéka, Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Intézet, Budapest, 1983)

Keresztúry Dezső: Előszó

ELŐSZÓ Mióta az ember emberként él, ábrázolja is magát, s a maga képére, vágyai és félelmei szerint ábrázolja hőseit, ellenségeit, jó s rossz isteneit. Tér és idő öszszefüggéseiben élve vagy úgy készíti ezeket a képeket, hogy a perc és a szín* hely valóságát igyekszik rögzíteni, vagy úgy, hogy kibontja tárgyát ezekből az összefüggésekből, s időn, téren túlemelve, valamilyen eszményi lényeg jelképeivé formálja őket. Az igény megteremti a maga eszközeit, s ezek megint új igényeket hoznak létre: kor, körülmények és lehetőségek egyaránt befolyásolják az emberről formált képzeteket s ezek ábrázolásait. Hatnak eközben olyan törekvések is, amelyek az egész embert, testével, környezetével, pihenve, tevékenykedve igyekeznek megragadni s megörökíteni, de olyanok is, amelyek a test egészét irányító, a személyiséget meghatározó s kifejező fejre, esetleg csak az arcra összpontosítják a figyelmet, a testből s mozdulataiból csak annyit vesznek föl, amennyi hordozza a fejet, az arcot, a környezetből esetleg anynyit, amennyi az egyéniség eszményi értelmezéséhez szükséges. Az effajta arcmások, fejszobrok nagy részét évezredeken át általában valamilyen eszményítő általánosítás, stüizálás jellemzi: az uralkodót az uralkodói, a hadvezért a hadvezéri, a költőt, tudóst a szellemi vonások: pontosabban az, amit a szűkebb, tágabb közvélemény, ízlés üyenekül elfogad. Amikor a valóság képeinek rögzítésére új, az addigi eljárásoknál sokkal gyorsabb és pontosabb módszert talált ki az emberi képzelet és technikai tudás, amikor a fényképezés színrelépett, egy ideig a megszokott célok szolgálatában és eszmények jegyében működött. Jellemző, hogy az első neves arcfényképészek arcképfestőkből váltottak át az új módszer alkalmazására. A daguerrotípiák még közeli rokonai a népszerű metszeteknek, kőnyomatoknak, és csupán azért váltak érdekessé, mert a valóság pontos másolatának hitelével léphettek fel: jobban hasonlítottak, mint a metszetek, bár elkészítésük sem olcsóbb, sem egyszerűbb nem volt, s nem is lehetett őket megismételni. Az arcképfényképezés akkor hódította meg a régi s a megnövekedett új piacokat, amikor a fölvételek negatívjairól tetszés szerinti számban lehetett másolatot készíteni: akkor aztán már egészen kis városkákban is berendeztek műtermeket a fényképészek, mert tízezrek készíttettek magukról arcképet, házassági, családi, társasági stb. felvételt, olyanok is, akiknek azelőtt üyesmi eszükbe se jutott volna. A felvétel alanyait itt is be kellett persze állítani, nemegyszer külön e célra gyártott szerkezetekkel rögzíteni, hogy az akkor