W. Somogyi Ágnes szerk.: Babits Mihály. „…Külön tér…külön idő…”. Babits Mihály fényképei (Fotótéka, Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Intézet, Budapest, 1983)

Keresztúry Dezső: Előszó

még hosszú megvilágítási idő alatt el ne mozduljanak, s megfelelő kulisszákkal, kellékekkel kellett őket körülvenni, hogy valamilyen ülő környezetben helyezkedjenek el. A fényképezés így egyre népszerűbb dolog lett, de persze egyre jobban alkalmazkodott is a nem mindig magas szintű átlagízléshez: a kinyalt giccs kezdett eluralkodni. Ma már egy valamirevaló fotóművész halálos sértésnek venné, ha valaki fényképésznek nevezné. Mert kezdettől fogva voltak azért az új technikának is olyan mesterei, akik nem voltak hajlandók lemondani a hagyományos művészi igényekről, az új alkotási lehetőségekről. Főképpen azért értek el ezek igen komoly eredményeket, mert az új technika egyre fejlődő lehetőségeiben megtalálták e lehetőségek sajátos, anyagszerűen művészi fölhasználásának lehetőségeit. Főképpen a megörökített pillanat varázsát. Az így kibontakozó fotóművészet előtörténete az amatőrfényképezés egyre szélesebb és népesebb mezőnyében játszódott le, s a filmstúdiókban folytatódott. Legfontosabb alkotásait persze a szakma kivételes mestereinek műtermeiben hozta létre. Egyre nagyobb szerepe lett azonban a történelmi érdekű emlékek megrögzítésében, a fényképdokumentációban is. Segítségével sokkal gazdagabb s látványosabb képet idézhet fel a hozzáértő történész a múlt olyan igen fontos mozzanatairól, amelyekről egyébként néhány hír, levéltári akta vagy irodalmi adalék állna csak rendelkezésünkre. Fényképek segítségével ma már fontos történelmi, társadalmi események hiteles (vagy a föltétlen hitelesség látszatával manipulált) történetét, kiváló személyiségek pályaképét jellemrajzát lehet fölidézni. Egyebek között ezért is olyan értékes a Babits-hagyatéknak az Országos Széchényi Könyvtárban őrzött fényképgyűjteménye. Ennek létrejötte és fennmaradása megérdemli, hogy röviden megemlékezzünk róla. Babits Mihályné, Török Sophie, amellett, hogy írói életművét építette, egyre fontosabb föladatának tartotta, hogy Babits életének minden dokumentumát öszszegyűjtse. Nem volt ehhez különösebb szakképzettsége, de nem is igényelt Üyesmit. A maga fantasztikusan szívós, mértéktelen és kissé szeles módján mindent gyűjtött a fontos okiratoktól a kéziratokon, a számlákon, napi följegyzéseken át a színházjegyekig, a levelektől a személyes tárgyakon, emlékeken át orvosságos üvegekig, játékszerekig. Tervtelenül, bár céltudatosan, rendetlenül, bár féltékeny gonddal. Egyebek közt megtanult fényképezni is. A közepes, nemegy vonatkozásban még kezdetleges masinával, amelynek pontos használatát megtanulni sem elég kedve, sem elég összeszedettsége nem volt, számtalan fölvételt készített, s ezek hol igen jól, hol sehogy sem sikerültek, de mind a gyűjteménybe kerültek. Akadt köztük más képekről készült másolat s olyan fölvétel is, amelyet másvalaki készített, hogy a költőnő is