Csaplár Ferenc szerk.: Magam törvénye szerint. Tanulmányok és dokumentumok Kassák Lajos születésének századik évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Múzsák Közművelődési Kiadó, Budapest, 1987)

Tanulmányok - Csaplár Ferenc: Kassák és Szabó Dezső

A Kassák és Szabó Dezső közötti párbeszédnek az irodalmi, esztétikai kérdésekről, tennivalókról folytatott eszmecserén kívül volt egy személyes oldala is. Kettőjük kapcsolatában Kassák volt a kezdeményezőbb fél. Az is igaz, hogy neki, a fiatalabb, kevésbé ismert s ugyanakkor merész vállalkozásokba kezdő írónak jelentett többet a rendkívül tájékozott, müveit, őszintén nyilatkozó és már hírneves kortárssal a barátságszerű, meghitt kapcsolat. Az 1910-es évek első felében hódolattal határos tiszteletet és nagyrabecsülést érzett Szabó Dezső iránt. Egyetlen fönnmaradt levele az Eposz Wagner maszkjában verseiről folytatott vitával párhuzamosan tele van a rajongás szinte túlzó megnyilvánulásaival. Olvasói élményéről például a következőképp számol be: „Az Ön írásait pl. az első elolvasás után még nagyon sok szomorú órámban előveszem, hogy fázó lelkemet életre fürösszem a mondatok mélységében és forróságában, s — ez nem olcsó bók akar lenni — ez mindig sikerült." Szabó Dezső számára a vidéki száműzetés érzését, Kassák számára az autodidakta író magárahagyatottságát, a világháború kitörése után pedig mindkettőjük esetében az ellenséges légkör nyomasztó hatását enyhítette az egymástól érkező híradás és a kölcsönös bizalom. Kassák az 1915. április 15-én kelt levelében például a következőket írta: „Ebben a világot kereső őrületben túlmód sokat ad egy ilyen messziről találkozás, és mindenek felett megbékít magammal, aki olyan társtalanul és szívszegényen gunnyaszt a mai zengő vérözönben. Kevesen, nagyon kevesen vagyunk, akik még ma is úgy merünk érezni, tudni és beszélni, ahogy azt egy a saját romlásába szilajodott falka közepébe gyökerezett fiatal életünk kívánja." Szabó Dezső válaszában a következőket olvashatjuk: „Mióta Ungváron vagyok, nagyon-nagyon nehéz napjaim vannak, teljesen megvertnek érzem magam, s az olyan vigasztaló közeledésnek, mint az Öné, most többszörös értéke van. Nagyon szépen köszönöm." Szabó Dezső személyes jellegű megnyilatkozásaiban több az érzelmi, hangulati ingadozás. Kétségtelen viszont, hogy a párbeszéd során az ő helyzete volt nehezebb, ellentmondásosabb. A Tett irodalmáról ízlése és az őszinteségben korlátokat nem ismerő temperamentuma szerint egyre elmarasztalóbb vélekedést kellett papírra vetnie, s ennek során számolnia kellett azzal, hogy esetleg elveszti Kassák és társai vonzódását, ragaszkodását. Márpedig a mások, különösen a fiatal írók iránta tanúsított ragaszkodását, hódolatát szinte lételemének érezte. 4. Szabó Dezső Nincs menekvés című regénye szertefoszlatta Kassák rajongását. A Ma 1917. augusztus 15-i számában nyílt levélben számon kérte Szabó Dezső korábbi írásainak bátorságát, merészségét, robbantó erejét.

27 Mindezt határozottan, éles megfogalmazásban tette. A Nincs menekvésben ugyanis a múlttal való leszámolás és a forradalmasítás szándéka helyett biológiai determinizmust, tolsztojánus megadást, hamisan csengő, romantikus pátoszt, szentimentalizmust és mértéktelen önsajnálatot talált. A kor nagy regénye helyett egy világnézetileg problematikus, művészileg elhibázott alkotást. „Kedves Szabó Dezső — írta —, a megszületett ember célja nem lehet a halálra készülődés, nem cselekvésbe (tehát az élet egészségébe) hajtó ösztöneinek nyesegetése, s hogy veled együtt vallom: az irodalom nem l'art pour l'art játék — legyen hát a legnyugtalanabb (mert a legmagasabb pontról dobódó) életkövetelés, és legyen prédikáció." Kassák a regény eszme-