Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Ambrus Katalin: Babits Balassi-képe. Függelék: Babits Mihály: Balassa
reket hallat magáról. . . Ezt a romantikus életet egy romantikus bujdosás fejezi be: mert mindenkitől elhagyva, még feleségétől is, elszegényedve, s miután Júlia is, noha közben özvegységre jutván, újra „elveri magától", törvénytől üldözve, a költő és lovag, most már igazi kóbor lovag, nyakába veszi a világot, megy vissza Lengyelhonba, majd még tovább, Óceánum mellé, mintegy az első bujdosó kuruc, mert bujdosó énekei valóban a kuruc ajkakra kerültek. És végül a hősies hazalátogatás, mikor Esztergomot ostromolja a török, 55 és a hősies, hazafias halál ebben a szent magyar városban, mely annyi emlékkel és vérrel gazdag. Ez ennek az életnek az egyik arca — mert van egy másik arca is, és az már sokkal kevésbé ragyogó. A költői nagyságot, amely lelki nagyság, nem adja ingyen a lelkek istene; s ez a költőélet sem lehetett igazában oly sima, fényes, gáláns romantika, amilyennek a tankönyvek mutatják. Ebben a lélekben tenger keserűségnek kellett lakoznia. S mikor bújdosása előtt búcsút mond hazájának és leszámol életével, nem a külső világ ellen panaszkodik. A külső dolgokért, mindazért, amit maga körül lát, a legnagyobbaktól a legkisebbekig, hazája dicső harcaitól szép lováig és fegyvereiig, éppúgy lelkesedik mint azelőtt. De benne magában törött meg valami, s ez az, ami miatt mindent el kell hagyni, mindennek búcsút mondani. A költő, aki verseit átkozza meg, egész életét átkozza meg: mert nem ezek a versek teszik-e egész életének foglalatát, kvinteszenciáját? Ez az élet csak messziről nézve olyan tiszta, gáncstalan lovagi romantika, amivé az iskolakönyvek idealizálják: belül tele a legsötétebb ellentmondásokkal, diszharmóniákkal. Mily nehéz modern szemnek belelátni a régi életek igazi keserűségeibe, mily rózsaszínű ködön át nézzük mi a múltat! Balassa életírója, mikor azt olvassa forrásaiban, hogy a költő „Erdélyig is elment fő lovakért" — nem gondol egyébre mint az ősmagyar huszárkarakterre; a „rárószárnyon járó hamar lovak" énekese bizonnyal legelőkelőbb rajongója a szép paripának! Pedig a szegény költő sokkal prózaibb okokból járt a szép paripák után, s az életrajzíró más helyen maga kényszerül elbeszélni, hogy lóeladások közvetítéséből tengette életét — „lókupec volt", mint szegény Beöthy Zsolt szerette mondani. Micsoda távolság a fényes, gondtalan lovag alakjától, akit az iskolai kistükrök tükröznek! Egyéni karaktere is távol áll attól a gáncstalan, konvencionális lovagkaraktertől, amivé az ifjúsági regények elrajzolják. Levelezése nemrég látott napvilágot. Ezek a levelek, egyik a másik után, különös ügyeket emlegetnek, s nem a gáncstalan lovagot mutatják, hanem az embert, tele korának és fajtájának bűneivel és gyarlóságaival. Nem kell a nagy vádakra gondolni, amikkel üldözték és bújdosásba kényszerítették. Apró ügyek ezek, melyekben folyton Balassa a vádlott s a vesztes; egyre a hatóságokkal gyűlik meg a baja, erőszakoskodásokért. Egy tiszttartót véresre ütlegel, mert eszébe jutott, hogy miatta kapott egyszer verést gyermekkorában. A Rubigallus-fiút, egy gazdag selmeci bányapolgár öccsét, jóformán azért veri meg, mert egy patakban mert fürdeni vele. A szegény Goppel bányászgazda tóba ugrott előle; s panasza szerint még ártatlan családját is bántalmazta. Szerelmi ügyeinek s erőszakoskodásainak se szeri se száma. A pataki várfoglalással kapcsolatos házassági históriája az egész közvéleményt maga ellen uszította. Kivételesen indulatos, erőszakos, önmagán uralkodni nem tudó karakter bontakozik ki ezekből a levelekből; verseinek hátterében a magyar renaissance e költője úgy tűnik föl, mint tipikus renaissance ember, féktelen és 55 Babits téved: nem a török ostromolja Esztergomot, hanem a török kézen lévő várat vívják — 1594. május—június — a császári csapatok Mátyás főherceg vezetésével.
