Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Ambrus Katalin: Babits Balassi-képe. Függelék: Babits Mihály: Balassa
küliséget, a vers-rendezés nehézkességét; elítéli a szerkesztő „liberalizmusát": hogy minden művet felvett, amit Balassival, bár a legtávolabbi, kapcsolatba lehet hozni. 20 összegzése: „Dézsi első kötete Balassa verseinek feltűnően csonka gyűjteménye, a második a XVI. és XVII. század magyar lírájának eléggé szemponttalan antológiája: együtt sem adják a Balassa-opus tisztított és rendezett kincsesházát." 26 Babits széles körű anyagismeret birtokában kíván — filológusként is — állást foglalni bizonyos vitás kérdésekben; Dézsivel ellentétben a belső „meggondolásokat" fontosabbnak tartva a külső „tényéknél". Például két akkor vitatott szerzőségű verset — ma már tudjuk, hogy nem Balassi művei —, az Egy szép táncot és a Boldogtalan vagyok 27 kezdetűeket virtuóz verselésük, s mert a köztudatba mint Balassi versek mentek át, és mert nem volt más a „harci században" ki ilyeneket tudott volna írni, hitelesnek fogad el. Tökéletes viszont az érvelése, amikor az Ö, szegény megromlott s elfogyott magyar nép kezdetű költeményt, belső jellegzetességek alapján is, kétségtelenül Rimay versének tartja, mert „pedáns rímeivel, simaságával, feddőénekszerű témájával s kifejezéseinek drasztikus plasztikájával teljesen távol áll a Balassa modorától, s egészen közel a kor másodsorban álló költőinek témaköréhez s a rímvirtuóz Rimay technikájához." 28 Az „első magyar szerelmes regényt", a Lucretia énekét (pontosabban: Eurialusnak és Lucretiának szép históriája) és a Credulus és Júliának nevezett pásztordráma-töredéket, Dézsivel egyetértve, Balassinak tulajdonítja. Az utóbbi, vagyis a Szép magyar comoedia esetében teljesen igaza van, a széphistória nem valószínű, hogy Balassi munkája. 20 A Szilágyi és Hajmásit nem tartja Balassi művének, de hiányolja a második kötetből, érve: ha Dézsi kritikátlanul felvonultatja Balassi egész „sleppjét", ezt sem szabad elhagyni. (Valóban voltak tudósok, kik Balassi művének tartották, de a húszas években már határozottan elutasítják Balassi szerzőségének lehetőségét. 30 ) A második kötet verseinek közlését — néhány kivételével — fölöslegesnek tartja, s fölöslegesnek ítéli Dézsi ragaszkodását a feltételezett kronologikus sorrendhez. A szerkesztő Balassi „kezdetleges" és „fejlett" ritmuskezelésére hivatkozik, míg Babits szerint: „a ritmus a költővel vele születik", a költői fejlődés egyszerűbb ritmustól a bonyolultabb ritmusig ível. Tehát az időrendiséghez biztos fogódzót a Balassi-strófa különböző stádiumai kínálnak, „ezt a formát kétségkívül ő fejlesztette ki, rímben, ritmusban, mind dúsabb és dúsabb tagoltságúvá : a Lucretianóíától a Csak búbánat nótáig." 31 Balassi és az idegen minták viszonyáról nyilatkozva Dézsivel és Eckhardt Sándorral 32 egyaránt vitatkozik: hiányolja az éles különbségtételt biztos és feltételezett források között, arra is rámutatva: egy-egy kor költői közhelyeinek 25 Vö. Babits Mihály: Balassa. I. m. II. k. 106. 1. 28 Uo. 111. 1. Balassa Bálint minden munkái. I—II. Bp., 1923. Dézsi az első kötetbe rendezte a biztosan Balassi verseket, a második kötetbe a Balassinak tulajdonítható és vele kapcsolatos művek kerültek. 27 Eckhardt Sándor már 1924-ben elvitatja Balassitól. Vö. Balassi Bálint. Ujabban: Balassitanulmányok. Bp., 1972. 5—11. 1. 28 Babits Mihály: Balassa. I. m. II. k. 108. 1. 29 Bár újabban is történtek kísérletek, hogy Balassi szerzőségét bebizonyítsák. Például Komlovszki Tibor: Balassi, Kerecsényi Judit és az Eurialus és Lucretia ItK 1969. 391—406. 1. 30 Vö. Szilády—Dézsi : Jegyzetek a Régi Magyar Költők Tára Hetedik kötetéhez Bp., 1926. 370— 382. 1. 31 Babits Mihály: Balassa. I. m. II. köt. 112. 1. Babits a Balassi-verszak hazai eredete mellett foglal állást. A probléma részletes elemzése: Horváth Iván: Balassi költészete történeti poétikai megközelítésben Bp., 1982. 32 Eckhardtnak 1913-ban jelent meg Balassi Bálint irodalmi mintái című tanulmánya. Ujabban: i. m. 172—252. 1.
