Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
TANULMÁNYOK - Ferenczi László: Babits, Denis de Rougemont, Priestley és a többiek
Az egyéni teljesítménybe vetett hit nélkül elképzelhetetlen ez a vállalkozás: ,,[. . .] lejegyezni azt, amit elfeledni kezdünk, s palackba dobni az ismeretlen jövendő számára". 5 Babits az egyéniségen alapuló európai kultúrát a statikus és konzervatív „keleti exotikus kultúrák" ellenében fogalmazta meg. „Emlékeik kollektív, gyakran névtelen alkotások, s nagy alakjai nem a lázadók, hanem a megtestesítők és képviselők. Amit képviselnek, az egy zárt kollektivitás külön lelke. Minden látszat ellenére: az egyéni elv összeköti az emberiséget, a kollektív szétválasztja". 6 Denis de Rougemont Vingt-huit siècles d'Europe 7 című kommentált antológiája tanúsítja, hogy Nyugatnak a Kelettel szemben való, nagyjából hasonló értelmű definiálása az i. e. V. századba nyúlik vissza, Hippokratészig vagy egyik tanítványáig. E nagy hagyománynak olyan képviselői vannak, mint Aiszkhülosz, Platon, Voltaire vagy Valéry. (Csupán zárójelben jegyzem meg, e definíció megfogalmazói a Keletet mindig összehasonlíthatatlanul kevésbé ismerték, mint a Nyugatot, és a meghatározást jobbára minding „belső" használatra szánták, meghatározott politikai és történelmi körülmények között.) Paul Valéry az I. világháborút követően kísérelte meg Európának mint a görögség, Róma és a kereszténység örökösének definiálását. Babits európai irodalom története lényegében azonos a Valéry-definiálta Európa irodalmának történetével. Babits a keleti kutúrákról, mint egzotikus, a világirodalom fogalmába nem tartozó kultúráról akkor beszél, amikor Picasso alapjaiban rázta meg a „hagyományos" európai hagyományt, és Malraux már meditált a Musée imaginaire-en. Sik Csaba találó megfigyelése szerint a Képzeletbeli Múzeumnak ugyan Malraux adott nevet, de termeit Picasso rendezte be. 8 Az európai irodalom története abban az évben jelent meg, amelyben először kapott néger diák — Leopold Sédar Senghor — bölcsészdiplomát a Sorbonne-on. A franciául író svájci protestáns történész és filozófus Denis de Rougemont Európája sokrétűbb a Vingt-huit siècles d'Europe tanúsága szerint, mint Valéryé vagy Babitsé. Szerepel benne a germán, elsősorban a frank hagyomány is, amely valaha oly fontos volt Montesquieu számára, hogy azt mondta: őseink a „germán erdőkből" hozták magukkal a „szabadságot". És szerepel benne a kelta hagyomány is, melyről már korábban is nyomatékosan szólott a L'Amour et l'Occident^ című könyvében. Babits és Denis de Rougemont felfogása között mégis van egy olyan meglepő, tudomásom szerint párját ritkító, már csaknem azonosságot jelző hasonlóság, amelyre szükséges felfigyelni. Babits így ír: „A világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés. Mikor Geothe először észrevette és nevet adott neki, már réges-régen létezett: mert sokkal régibb, mint a nemzeti irodalmak. Csakhogy akkor még nem hívták «vilagirodalomnak», hanem, jelző nélkül, pusztán csak «irodalomnak». [. . .] A világirodalom nem ezekből állt össze nagyobb egységgé. Ellenkezőleg: az egyes nemzeti irodalmak különültek a világ3 UO. 14. 1. 6 Uo. 10. 1. 7 Denis de Rougemont: Vingt-Huit siècles d'Europe. La conscience européenne à travers les textes d'Hésiode à nos jours. Paris, 1961. * Sík Csaba: Izmus vagy forradalom. In: A Parthenon lovain innen és túl. Bp.. 1979. 18. 1. 9 Denis de Rougemont: L'Amour et l'Occident. Paris, 1939.
