Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Reisinger János: „Hanem hát ki vált meg engem?" (Babits és a kereszténység; Babits és a katolicizmus)

szemléletüket egyaránt meghatározót. S egyikük művészi pályáján sem bizonyult múló jelenségnek a vallásosság vagy kérdéseik vallásosán is átérzett megfogalmazása. A vallásosság, a religiozitás bizonnyal nem; a megváltáshit hiánya vagy bizonytalansága azonban mindegyikük közös sajátosságává tette az „ismeretlen Istennel" folytatott küzdelmet. A kereszténység szerint — „Senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam"

28 — Krisztus elfogadása nélkül mindenfajta istenkép az emberi képzelet terméke, és ennek nyomán az ember egy önmaga által kivetített s egyre fölfoghatatlanabbá és kiismerhetetlenebbé váló istennel vív csatát. Nem Krisztus „Atyjához" beszél, hanem gigászi küzdelmet folytat egy alaktalan, félelmetes óriással. Még Kosztolányira is jellemző ez a küzdelem, aki leginkább eltávolodott közülük — nem egyházától s kivált nem annak kultúrájától, hanem — a hívő gondolkodástól.

29 Látszólag semmi jel nem vall erről költészetében, a Hajnali részegség záró része mégis egész pályáját minősítő, vizsgálatunk szempontjából súlyos kijelentést tartalmaz („mégis csak egy nagy ismeretlen Űrnak / vendége voltam.") Szakadatlan ,,beléfogózás"-ról tudósít az Ordítás az erdőben is (1929): Uram, irgalmazz! Add nekem kegyed! Elmúlt megint egy év a régi csendben ! De most fölordítok egyszerre! Negyven! Eszembe jut minden! Hová megyek? Hová viszel? Tán pihenek egyet? E kőre itt! Hagyj kissé megpihennem! Vagy mint a vásott gyermek bőgni: nem! nem! Nem akarom! De hogy? De mit tegyek? Én mentem eddig, nem gondolva, merre, beléfogózva atyai kezedbe, de most velőm és vérem összefagy. Amint vezetsz itt e hományos erdőn és nem látlak, én Alkotóm! Teremtőm! Én Rombolóm! Félek veled! Ki vagy? Vajon miért ennyire ijesztő Kosztolányinak az istenarc? Miért nevezi Teremtőjét egyben Rombolójának? Az ő művészetében sem Isten léte a probléma, annál inkább jelenléte. Kosztolányi szerint az embernek legközvetlenebb — s ezáltal legigazabb — tapasztalata a maga bio-pszichikai meghatározottságáról van.

30 Az emberi test, a „vér és velő" az ő metafizikájának kezdete és vége. Annyira megrögzötten hisz ebben, hogy ezt a kapcsolatot szerinte semmi sem módosíthatja, Isten törvényei sem. S mikor aztán egész művészetén eluralkodott ez elemi valóság értelmetlenségének érzése, céltalannak látta azt vallásos módon megérteni, magyarázni. Az Ordítás az erdőben ritka hátvédharca a létezés teljes értelmetlenségétől már súlyosan érintett reményének. s János Evangéliuma. 14, 6. M Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. 1938. 101. 1. 30 Kosztolányi megértéséhez legtöbb haszonnal Barta János tanulmányát forgattuk: Vázlat Kosztolányi arcképéhez (1938). In: Uő: Klasszikusok nyomában, 1976. 436—451. 1.