Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
A föld megőszült ; Nem hajszálanként, mint a boldog ember, Egyszerre őszült az meg, mint az isten, Ki megteremtvén a világot, embert, E félig istent, félig állatot, Elborzadott a zordon mű felett És bánatában ősz lett és öreg. Akkor itt nem egy hasonlatról van szó, hiszen úgy is ki lehetne fejezni: a természet világának őszi elsárgulása olyan, minthogyha a föld egy emberi lény volna, mely megőszül. Már érezzük azonban, hogy itt másról van szó, itt valóban élőlényként szerepel a föld, hogy itt a két dolog egyszerre azonossá válik, mivelhogy a költő nem lát distanciát a két hasonlított dologban. A régi költők is sokszor hasonlították össze az emberi sorsot a lombbal: 22 ól//) rrsp rróXXfov yzvzr h ~otf] bz y.y.'í ávőowv. Itt látjuk, van distancia, a két dolog egymás mellett hasonlatként áll fenn. Vörösmartynál a dolog azonosul. Ha minden olyan kifejezés, amely két távoleső dolgot, nem mint egymáshoz hasonlót, hanem összekeverve, mintegy azonosítva fog fel, minden ilyen kifejezés a természetnek mintegy egységét érezteti, s azon az érzésen alapul, hogy a világban nincsenek distanciák. Ez folytonosan intenzívebb lett, a legnagyobb fokát a dekadenseknél érte el. Baudelaire Correspondances című híres költeménye fejezte ki először azt a gondolatot, hogy színek és hangok megfelelnek egymásnak; vannak friss illatok, mint a gyermekek húsa, édesek, mint az oboa hangja, és zöldek, mint a prérik. Illatok, színek elvesztik különféle távolságukat, melyet a külön érzékszervek létrehoznak, az emberi lélekben eggyé válnak és megfelelnek egymásnak: korrespondeálnak. Még ismertebb foka ennek, szinte már parodisztikus foka, az a kifejezés, amire Rimbaud, Arthur Rimbaud versében jut, A magánhangzókban, amelyben a magánhangzóknak színéről énekel. Minden magánhangzó egy színnel asszociálódik a költő lelkében. Látjuk tehát, hogy a gondolatoknak, eszméknek és cselekményeknek olyan új értelmezést kell adni, amely függvénye volt régen a filozófiai műnyelv értelmezésének, ahol az eszme egyszerűen képzetet jelentett. Ma például egy szín képzete szintén egy eszme. Szóval az összes képzeteknek ilyen egységesen látása, távolálló képzeteknek azonosítása és rokonítása, amely folyton, jobban és jobban intenzívebbé válik a modern költészetben, és amely a modern költészet fejlődésével szorosan összefügg. Itt tehát az eszméknek ritmusa van. Az összeolvadásnál egészen más a modern költészet, mint a régi. így tehát látjuk, hogy nem a gondolati világnézetről van szó, hanem valami annál mélyebbről, amikor világnézetről beszélünk. Most már miután megállapítottuk, hogy a világnézet változása és az irodalom változása között szoros összefüggés van, mert hiszen az irodalom mindig végelemzésben ezt a legmélyebb hangulati valamit fejezi ki, ami a világnézet, akkor 22 Homérosz: Iliász. (VI. 146—149.) A gyorsírással, fonetikusan lejegyzett szavakból az idézet első sora olvasható ki pontosan, ezt a sort közöljük a szövegben, itt az egész hasonlat fordítását idézzük. Mint levelek születése, olyan csak az embereké is. Földresodorja a lombot a szél. de helyébe az erdő mást sarjaszt újból, mikor eljön a szép tavasz újra: így van az emberi nemzet is. egy nő, más meg aláhull. (Devecseri Gábor fordítása)
