Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)
DOKUMENTUMOK - Babits irodalomelméletének öt egyetemi előadása Szabó Lőrinc lejegyzésében (1919. május 7., 8., 12., 14. és 15.)
most bizonyos fenntartásokkal és korlátozásokkal kell mégis élnünk, mert olyan kérdés merül fel, amely kissé zavarba fog bennünket ejteni. Ez a kérdés: meg van-e ezzel a dologgal valami magyarázva? Hiszen a világnézetváltozás oka az irodalom változásának. Itt azt lehet mondani, valóban ezzel nincs semmi megmagyarázva. Mert először is mi az oka a világnézetek változásának? Külső esemény itt nem okozza, hiszen például az történt a XVIII. században, amikor az irodalom tele volt a gondviselés szóval — nem a vallási, hanem filozófiai értelemben, azokkal az eszmékkel, amelyek pl. Leibniz optimisztikus filozófiájában megjelennek, amely a végokokon alapul, hogy szándék nélkül semmi sem esik — tehát, amikor a világ tele volt ezzel a gondolattal, történt egy rettenetes esemény, amely alaposan megingathatta az emberek hitét a természet gondoskodásában. Ez volna példánk: a lisszaboni földrengés. A kor írói sokat gondolkoztak rajta, hogy a bölcs természet világában hogyan lehet ilyen rettenetes katasztrófa. És ezen filozofáltak, ezen okoskodtak, de az az irodalmat nem érintette, sőt a filozófiát sem, mely tovább ragaszkodott a végokok gondviselő filozófiájához. Valahogy megpróbálták a dolgot kielemezni és kibékíteni az újonnan felmerült ténnyel. A tény tehát, ami előtt állunk, ez — ha külső esemény — bármennyire ellenkeznék a világnézet hangoztatásával, a világnézetet nem változtatja meg. Hiszen beszéltünk arról, hogy az élmény nem hat az irodalomra közvetlenül, sőt a világnézetre sem, mert nem változtatja meg. Gondoljuk meg, fontosabb dolog az, hogy a világnézet maga hogy képződik? Mi az? A világnézet, amennyiben társadalmi jelenség, nem rejtelmesen megszülető és mindenkiben megváltozó dolog; hogyan, miért születik a világnézet? Azért, mert egyik ember világnézete hatással van a másikra, egymásnak adják, és a közös társadalmi, irodalmi érintkezés folytán a világnézet lassanként átalakul. A világnézetnek tehát az egyik vehiculuma az irodalom, mintahogy bevezetésünkben az emberi szellem vehiculumának is tekintettük. A világnézet nem külön létezik, hanem azokban a kifejezésekben, az irodalomban van, amelyet emberek adnak tovább. Ha tehát változik a világnézet, természetes, hogy az irodalom is változik, de ezzel semmit se mondtunk. És, ha az irodalom változik, változik a világnézet is, mert a kettő együvé esik. Tehát tulajdonképpen keveset mondunk azzal, hogy a világnézetváltozás oka az irodalom változásából következik, csak azt mondhatjuk, hogy összeesik vele, mert az irodalom annyira a kifejezés eszköze. Erre nézve Baldensperger azt az elméletet állítja fel. hogy a világnézet változásának oka: az „usure des idées", az eszmék elkopása, színvesztése. Baldensperger így elemzi ezt: sokszor új tények merülnek fel, lassanként, amelyek a régi világnézetbe nem illenek bele, mintegy sok olyan tény, amelyek kiesnek annak a nagy hálónak a lyukából, amellyel az egész világot mintegy be szeretnők keríteni, a világnézet hálójából, és akkor lassanként észrevesszük, hogy hálót kell cserélni. Ha ez így volna, valóban a lisszaboni földrengések változtatnák meg a világnézetet. De éppen ő, Baldensperger idézi itt ezt a példát, tehát nyilvánvaló, hogy önmagának is ellent mond ebben az elméletben. Nyilvánvaló, hogy a tények bármilyen újak, nem alkalmasak arra, hogy megmozdítsák a világnézetet. De legalább ha egyesekben mégis változtatná a világnézetet, ahhoz, hogy valóban egy általános változása álljon be a világnézetnek, ahhoz az kellene, hogy a világnézeti változás kifejezésre is jusson, hogy azok az egyesek, akikben megrendült a régi világnézet, azok ki is fejezzék, — amely már iro-