Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Rába György: Babits-esszéből Babits-vers (A költő lényegszemléletéről)

tömörítenie kell az addig papírra vetett prózát. Semmi sem szemlélteti beszédesebben, hogyan születik Babits-prózából vers, hogyan működik lényeglátása, mint az esszé-töredék és a Restség dicséreti összevetése: „Esztendők óta feladatokban élek. A szabadságot nem ismerem, csak a felszabadulást, mint a befogott diák, akinek legnagyobb öröme, maga mögött tudnia a zsarnoki leckét. [Áthúzva: Esztendők óta feladatokban élek, s legnagyobb örömöm, fölszabadulni a «lecke» végeztével.] Ez szörnyű, de természetes. Ez az öregedés. Ahogy múlik az idő s mindjobban [áthúzva: hálójába fog az élet, egyre szaporodik a kötelesség, amit a külső körülmények vagy saját múltunk ereje és indításai szabnak ránk.] belebonyolódnak az élet hálójába, egyre szaporodik a feladat. Nemcsak a külső körülmények, emberi viszonyok, hanem a saját múltunk ereje is kötelez és munkákra ítél, amiket kívülről ránkényszerí tetteknek érzünk. A diktáló múlt is idegen zsarnok már, be jó volna megszabadulni tőle! Be jó volna [áthúzva: egyszer] szabad lenni újra, a pillanaté és jövőnké, feladat és kötelesség nélkül, mint valamikor fiatalkorunkban, amikor még nem is volt múltunk, [áthúzva: és emberi] sem vállalt szerepünk az emberi komédiában ! Ennek a szabadságnak egy pillanatnyi illúzióját érzem olyankor, mikor egy-egy nagyobb feladatot befejeztem. Szeretném nyújtani ezt a pillanatot, kiélvezni ameddig csak lehet ! Valami belső ellenállás van bennem, hogy újabb feladatot vállaljak, hogy megtegyem az első lépést, amelynek iránya kötelez, leírjam az első sort, amely mint egy matematikai egyenlet szükségképpen meghatározza [áthúzva: a többit] az utánajövőket. Magam rakjam a síneket lábam elé, és a szemellenzőt homlokomra? Nem, inkább legyek mozdulatlan, semhogy elzárjam magamtól [áthúzva: egyen kívül] az összes többi lehetséges mozdulatot! Ajkamat annyiféle hang ostromolja, hogy meg kell némulnom. A tettvágy tétlenné tesz; hónapok gördülnek le, s nem nyúlok semmihez. Szabadságomat csak a lustaság biztosíthatja. Jövőm mint tiszta lap terül előttem, vagy úttalan mező, arra fordulok, amerre akarok, hatalmasnak érezhetn é.m magamat s boldognak, ha'" A tintával írt esszé-töredék kéziratának végén elhalványultán, pár félig kibetűzhető, ceruzavonásos verssor, melynek nincs tartalmi összefüggése a torzóban maradt prózával. Annál inkább összefügg vele a Restség dicséreti. Be jó volna szabad lenni, újra ifjú és szabad, kit e földön nem nyűgöz még se szerep, se feladat! Nekem már csak ritka-ritkán mosolyog egy pillanat, bús diákként lecke végén, visszalopni magamat. Szép szabadság, tarts soká, ne tűnj mindjárt semmibe!