Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Rába György: Babits-esszéből Babits-vers (A költő lényegszemléletéről)

földi utakon irány jelez [. . .] Áz »áruló írástudó« [. . .] nem is mutat többé a csillagra."

21 Hat esztendő leforgása alatt a tollforgató közösségi, erkölcsi felelősségtudatának metaforája a költő erősödő katolicizmusának színeivel telítődött, és a metafora felöltötte az eredeti betlehemi legenda csillagfényét követő háromkirályok történetének szimbolikus távlatát. Az elbocsátott vad után, az Intelem vezeklésre előtt keletkezett,

22 s egy Eliotra emlékeztető mesterfogással a történetet modern környezetbe téve át, az egyetemes lelkiismereti hűség katolikus változatának megéneklésére készteti Babitsot a korábbi esszéből kiszigetelt lényeglátása; a küldetésvállalás ekkor már hívőre valló felfogását a kánoni történetnek, mint a kockázat és szenvedés vállalásának variánsában ismeri föl Rónay György: Kikelek tikkadt helyemből, kinyitom az ablakot s megpillantok odakint egy ígéretes csillagot. Ö ha most mindent itthagynék, mennék a csillag után, mint rég a három királyok betlehemi éjszakán! Jaj és mire odaérnék, hova a csillag vezet [. ..] Rónay György az „életet summázó" Csillag után „naiv versritmus"-áról is szót ejt, és ezt a verszenét Babitsnak ahhoz a ritmikában kifejezett gyermeki szerepvállalásához fűzi, mely bizonyíthatóan és nyilvánvalóan a Zsoltár gyermekhangra ütemeiben öltött először formát és magatartásbeli testet.

2:1 De az emlékezet kútjából föltörő, hajdani valódi gyermekdaloknak a személyiség lényegét előhívó szerepére — filológiailag kimutathatóan — Babits ráeszmélt, s utóbb ráeszmélését tudatosította. Először az 1925 tavaszán az Utca, estefelé emlékrajzásából szűrődött ki egy gyermekkori nóta két sora, hogy már későbbi, a fiatal férfi bajai éjszakáinak emlékképeibe csapjanak át, s onnan másokba, még későbbiekbe, háborús estéket idézőkbe. [. . .] Ki látta pécsi utcán a kis Babits Misit, sötétedő pécsi utcán, a nagy rajztáblával, öt után, mert énekóra is volt? Szegény kisfiú — legkisebb az osztályban — ment szédülve haza, fáradtan s izgatottan; nézte a lámpagyújtó botját, s még fülében az énekóra foszlányai : „Este van már, késő este — Pásztortüzek égnek messze" Ezután kavarodnak föl a férfikor emlékei . . . 21 Babits Mihály: Az írástudók árulása. In: Esszék, tanulmányok. II. k. 216. 1. n Bäsch Lóránt: Egy literáris pör története. Irodalomtörténet, 1959. 3—4. sz. 428. 1. 53 Rónay György: Babits hite. In: Hit és humanizmus. Bp., 1979. 421.. 1.