Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Rába György: Babits-esszéből Babits-vers (A költő lényegszemléletéről)

latok mögötti reális valóság fölfedését: „Szakadt drótok lógnak, mint a tavalyi gaz... Itt két élmény is keveredik: a szakadt drótok, melyekkel a villanytársaság szaggatta föl falainkat [. ..] S e szívós, vastag drótok hasonlítottak a gazra, mely kertünk legnagyobb ellensége [. . .]."

17 De az Ezüstkor-on még a válságfilozófiák hatása érezhető: erről a gyökérről nőtt ki problémafölvetése. Történetbölcselete majd az Elza pilóta negatív utópiájába, az „örök háború", a „légbarlangok" és gáztámadások regényesített víziójába nő át, míg a vers végleges címe szerint is a homo faber civilizációjának kanti színezetű végítélete: az Ezüstkor egyik válságfilozófiai okfejtésének személyesen vonatkoztatott látomása. Az Isten és az ördög . . . esszéből származó természete még szóstatisztikával is kimutatható, de első olvasásra szembetűnik az elvont fogalmak túltengése, s ha csak néhány, ezúttal akár konkrét képzet tételes egyezését jelezzük — gyilkos gázok: gyilkos üledékek; pokolgép, akna, robbantószer, érett vulkán: lebombázza; erőszakos halál, néma századok: összeomlott városok, csöndes romhegyek, a megmaradt ember —, akkor a vers értékét semmivel sem csorbító, értekezésszerű dikciója egyszersmind az Ezüstkorból származó eszmevilága nyilvánvaló. Mindamellett a költemény már a pusztulás leltára tűzözön után. Költői lényeglátásának éppen az a jele, hogy átveszi ugyan egy háborús világégésnek és eszkatológikus epilógusának képzetrendszerét, mindezt azonban a költő kiemeli tágabb érvényű, viszonylag heterogénebb történetfilozófiai szövegkörnyezetéből, és egységes, képzeletbeli filmen látja és láttatja. A végítéleti látomás ezután is nyugtalanítja Babitsot. Az Űj antológia (1932) előszavában, ahol — augustinusi indíttatással — a De civitate Dei alapproblémájára rímelve, a „rosszul kormányozott emberiség"-ről kesereg, a korabeli fiatalokat azért szánja, mert nekik „legfellebb egy világítélet reménye ígérhetett menekvést".

18 Ebben az utaló megjegyzésben az együttérzés meg részvét felhangja rezeg, s érzelmi sugallata arra int, hogy Babits rögeszmeszerűen ismétlődő, lényeglátásra valló gondolatait se puszta logikai műveletnek tekintsük, hanem személyesen átélt, egész valójával átérzett létélményének. Máskülönben Az Isten és ördög. . . végleges címe Dosztojevszkij jelmondatából ered; a Bűn és bűnhődés írója már ifjúkorában kedves szerzői közé tartozott.

19 De jelmondatát Gorkij idézte a Nyugatnak adott nyilatkozatában: „Az ember lelke az Ördög és Isten harctere."

a) Babits tollán mint a megszépített múlt normáinak visszaállítása egy kissé második előadása A jobbak elmaradnak alaptételének, mely a Sziget és tenger kötet (1925) időszakában hagyományóvás nevén értékőrzést hirdetett. A Csillag után 1934 karácsonyán, a Tükör ünnepi számában jelent meg. Az alapeszme képzetének csírája már benne van az 1928-ban közreadott, nevezetes esszében. Az írástudók áruíásá-ban. Az esszé megfelelő helye a küldetéstudatát vállaló írástudót jeleníti meg a vezérlő csillagát hűségesen követő vándorban: ..Az írástudó is ily szegény vándor, magánéletében: de ő egyszersmind kalauz. Neki is bukdácsolnia kell, s kerülgetni az akadályokat jobbra és balra: de ő egyszersmind vállalta azt a tisztet, hogy folyton szem előtt tartja a Csillagot. Ö is tudja, hogy a Csillag elérhetetlen. De mégis a Csillag az. ami e 17 Török Sophie: Költészet és valóság. Nyugat 1933. II. 10. 1. A „lírai hitel"-ről először Rédey Tivadar a Sziget és tenger bírálatában. Lásd Napkelet, 1925. VI. 478. 1. 18 Babits Mihály: Üj nemzedék. (Egy anthológia előszava). In: Esszék, tanulmányok. II. k. 371. 1. 11 „Óriási hatással volt ekkor reámi a Raszkolnyikov" — vallja egyetemi éveinek olvasmányélményeiről Babits. Lásd Kőhalmi Béla: Könyvek könyve. 1918. 85. 1. M Maxim Gorkij: Az író hivatása — és korunk orosz irodalma. Nyugat, 1925, III. 546. 1,