Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Taxner-Tóth Ernő: „Költő szemeddel többet lelsz te..." (Babits esszéi költőelődeiről.)

A „naivság" kérdéséhez az is hozzátartozik, amit egészen nyers formában a Földessy Gyula Petőfi-könyvéről írott bírálatában fogalmazott meg Babits: Petőfi kora politikai helyzetét a valóságosnál „egyszerűbben látta, éppen naivságánál fogva. Petőfi szeme mindent egyszerűsített: komplikációk meglátására nem volt alkalmas: s az egyszerűbb kép gyakran tisztább".

29 Mintha ezt a gondolatmenetet egészítené ki, amikor így ír Gyulai Pálról: „Akinek lelke mindig mélyebbre, mélyebbre ás, sohasem találhat olyan végleges kifejezést, mint a korlátolt ember [....] A lélek egyszerűsége bátorságot ad. Aki keveset lát, bátor: mint a vak ember a meredély szélén [...] Ebben az egyszerű lélekben semmi sem kimondhatatlan; s a korlátoltság meggyőződése mindig megtalálja az alkalmas, az egyetlen szavat [.. .]"

30 A Petőfi és Arany egyik gyengéje a Riedl Frigyestől átvett nyárspolgáriasság vádjának a fölhasználása. Ez azonban nem érdekli túlságosan Babitsot, minduntalan visszatér a „naivsághoz", ami a két költő szembeállításában a legjobban izgatta. Ügy érezte, a „naiv" költő könnyebb helyzetben van, mint ő. Könnyebb helyzetben azért is, mert lelke — a kor elég általános fölfogása szerint — „egészséges"; azaz nem beteges, mint a dekadens „moderneké". Az ilyen lélek sajátossága az „erős, de nem mély érzése a világnak: gyorsan lángol, könnyen felejt".

31 A naiv költő a „jelen pillanat költője", akinek „a múlthoz kevés érzéke van", Őt nem üldözi múltja, mint Aranyt. Mindezek figyelembevételével „érthető az is, hogy Petőfi hazafiassága [. . .] jobban kitágul: demokratikus és anarchikus világnézetté."

32 Babits itt hangoztatott fenntartásainak okát keresve két feltűnő tényre kell rámutatnunk. Az egyik, hogy Petőfi költészete mily kevéssé érdekelte — különösen Aranyéhoz képest — Babitson kívül Juhász Gyulát és Kosztolányit is. Ebben a tartózkodásban Babits vezetett: egyszer sem írta le Petőfi nevét költő barátainak írott fiatalkori leveleiben.

33 A másik a Petőfi és Arany megírásának időpontjában fennállott lelkiválsága: 1911-ben, az Adyhoz köthető Pesti Napló és a Népszava támadásai idején költőnk két malomkő között őrlődött. Egyfelől nem fogadta el Ady és a hozzá közel állók Petőfi-képét, amit — szerinte — romantikus zseni fölfogásuk határoz meg. Ennek megfelelően látják a költészet lényegének a tüzet — ellentétben a másik táborral, ahová ő is tartozik, s amely a lényeget a művészi világlátásban, a nyelvben, formában, érzésben és ízlésben keresi. A tanulmány egyik mondata ugyan azt sejteti, hogy ezt a szembeállítást maga inkább tipikusnak (azaz a magyar irodalmi életre jellemzőnek) tartja, mint igaznak, de ezért határozottan vitatja azt az áláspontot, amely a tűz fontosságának hangsúlyozásától az új mindenáron való keresésében a „mennél szabadabb, mennél korlátlanabb, mennél pongyolább" kifejezéshez jut. „Petőfiben is ennek az ideálnak a megtestesülését szeretnék látni; ők Petőfi regényes életéből, idealisztikus forradalmi politikájából s némely fiatalos és affektált rakoncátlankodásából akarják megalkotni Petőfi képét, megfeledkezvén mindazon vonásokról, melyek az ő ideáljuknak ellentmondhatnának." Másfelől nem csupán a radikálisok véleményével száll szembe a teljesebb Petőfi értelmezé29 Babits Mihály: Petőfiről. In: Esszék, tanulmányok I. k. 808. 1. 3

i Babits Mihály: Reviczky Gyula. I. m. I. k. 201. 1. 31 Babits Mihály: Petőfi és Arany. In: Esszék, tanulmányok I. k. 167. 1. « Uo. I. k. 169. 1. 33 Hármuk közül alighanem a fiatal Kosztolányi állt Petőfihez a legközelebb, ő hivatkozik rá aránylag a legtöbbször. Ö nevezi egyik levelében elismerésként „Petőfi unokájának", ráadásul pedig egy ,,kölyök-Arany"-nak Babitsot. BJK 139. 1,