Kelevéz Ágnes szerk.: Mint különös hírmondó. Tanulmányok, dokumentumok Babits Mihály születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1983)

TANULMÁNYOK - Rába György: Babits-esszéből Babits-vers (A költő lényegszemléletéről)

nak kicsinyli, és „utcáink" csöndességét panaszolja. A levél intellektuális érzékenységgel jelzett társadalom- és művelődéstörténeti képében maga a levelet író Babits olyan kontrasztot ismert föl a hazai és az itáliai feltételek közt, és fölismerését Fogarasra, az Ő Tomijába, a világ végére készülődése csak öregbíthette, hogy a már prózában megfogalmazott úti beszámolóból kettős sorselv rajzolódott elé: a zajló, boldog életé, melynek titkát az olasz földön tudják, s ugyanakkor a fölismerés fényében a „mogorva" honfitársak látványát átfedte a szelíd, színjátszó Dunántúl varázsa meg a méltatlan és igaztalan bú, mely hangulatához tapadt. A csupasz úti beszámoló palinódiájául a szonett a balsors tépte magyar sorselvére döbbent. A történeti önszemlélet lényegéig pillantva cserélte meg Babits a hűséges útirajz előjelét. Gondolkodásának drámai fejlődésére, „felületek alatt rejlő felületeket"

13 tapintó eszmélkedésére jellemző, hogy — főként később — már közreadott prózai írásaiban utóbb ismételten is eszmék olyan szerkezeti egyensúlyát, indulatok ellenpontozott feszültségét s a kifejezés sarkító erejét fedezte föl, hogy a szövegből egy-egy vers csíráját vagy éppen zárványát emelte ki. Hamvába holt kísérletet mutattunk volt ki az első világháború kirobbanásakor közreadott Gyermekek és a háború című ritmikus ditirambustöredéknek tekinthető cikke és posztumusz közlésű szabad verse közt.

14 Különösen a húszas évek végétől írt egy-két esszéjében eszmél Babits olyan verskezdeményekre, melyeket akkor már minden ilyen esetben remekké dolgoz ki. Fiatalkori esszéje általában még problémaföltárás: a személyiség megvalósulásának és kudarcának rajza, valamint a művészetként átélt élet gondolati folyamatának, másrészt a formaalkotásnak megragadása; az Irodalmi problémák (1917) és a Gondolat és írás (1922) fiatalkori esszéinek ezt a két izületét választja el egymástól. De a húszas évektől a Babits-esszé egyre inkább felelősségtudattól áthatott, rejtett dialógus, és igen gyakran a közösség gondjairól: a civilizáció és az erkölcs válságáról szóló meditáció. Ugyanakkor a kései Babits-vers mindinkább esszeisztikus. Ahogy történelmi és társadalmi, de még irodalompolitikai környezete is állandó erkölcsi készenlétre, etikai számvetésre készteti, s ez a magatartásforma versének kompozícióját, még ha a legmegejtőbb futamok és legmegkapóbb költői képek foglalata is, értekező lírává változtatja, s most nem is olyan ünnepi köszöntőire gondolunk, mint amilyen A húszéves Nyugat ünnepére, melynek fejtegető menete műfajából következik. Babits remekei közül mutatóba példa az esszeisztikus versre már 1925-ből A gazda bekeríti házát, 1927-ből a Politika, 1930-ból A felnőtt karácsony. 1925 márciusában a Nyugat-szám élén olvasható a Hazám! (1925. I. 251—53.) Világnézeti számadás egyszersmind mestermű: kompozíciója maga a mondanivaló veleje. A hét tag-vers fokozatain át szárnyal a képzelet a szülőháztól az országon, majd Európán át a glóbus-ba, s utána visszakanyarodik, az egész világegyetemet, kicsit és nagyot egyaránt magához ölelve, a hazához és az otthoni fészekhez. A valóságos haza, mondja ki Babits, lélekágya a szent Európának. Ez a gondolat a szülőföld iránti rajongás fölmagasztalása kantiánus egyetemes értékké, mint ahogy költőnk egyik-másik kifejezése szó szerint rávall kanti eredetére: így szemében a haza mint maga a lélek oszthatatlan. De a szellemi-erkölcsi haza fogalma volt Babits 1919-ben publikált cikkének a magva is. Már az igazi haza ezt a spiritualizált képzetet dicsőítette, „nem a 13 Szilasi Vilmos: Rövid emlékezés Babits Mihályra. In: Babits—Szilasi levelezés. (Szerk.: Gá! István) Bp.. 1979. 22. 1. « Vö. Rába György: i. m. 446—447. 1.