Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Bori Imre: Jókai és a századvég

nem is tartozik a főhősnők társadalmi osztályába. Katona Katka markotányosnő A mi lengyelünkben, Mirikló pedig a Rákóczy fia cigánylánya. Szerepük is egészen epizodikus, ök azok, akik nem lehetnek teljes jogú Jókai-hősök, temperamentumukat az író nem tartja jellemzőnek a maga világa szempontjából. Iringónak a De kár megvénülni .'-ben „akarta, nem akarta, mindig nevetésre állt" két pofácskája, „szája meg éppen csupa gúnykacaj volt"; Deliancsa a Szeretve mind a vérpadigban „kacér szemérmetességgel" néz a világba, de a „lilith maga", Cava pedig, az Ahol a pénz nem istenben az „ősvilág szüze". Majdnem mind sötét bőrű, fekete hajú, s majd mindegyik nyakán kláris van. Ilyeneknek látta Jókai a „nép" fiait, nemcsak társadalmilag differenciálva őket, hanem vérmérséklet szerint is. Valójában a „magas vétkek" hősnőinek világába értünk, és a kor erkölcsi patológiájának kérdéskörét kell érintenünk, különösképpen, hogy az író is e kórtant hangsúlyozza regényírói tudatossággal. A Nincsen ördögben olvashatjuk erről vallomását. (JKK R 56:125.) Ehhez társul a fiziológiai tapasztalat: a meleg és nedves kéz, de hideg szív ellentéte, a látszat és a valóság meredélyei az emberi lélek síkján. 4. Angyal vagy ördög — ez a dilemmája Jókai regényeiben sok asszony hősnek. Hogy mivé válnak, nem rajtuk múlik, hanem a körülményeken: a férfitól függ, kihez életüket kötik, melyik énjüket ébreszti fel. A kor szelleme, a beáramló pozitivizmus lebeg tehát a Jókai-hősök feje felett. S mert Jókai rendszerint az embert meghatározó körülményeket definiálja, társadalmilag is körülírja, szerelemtanának is felfedezhetjük társadalmi vonatkozásait, patológiájában is ráismerhetünk azoknak az erőknek a munkájára, amelyek az élet más területein is jelen vannak. Így válik az ő regényeiben is az aberráció társadalmi jelenséggé, s lép ki a biológiai determenizmus köréből, tulajdonképpen összhangban azzal a különösképpen századunk harmincas éveiben elhatalmasodó elmélettel, amely az ember szerelmi életének patologikus megnyilvánulásait is „társadalmasítani" igyekezett, hivatkozva mind Marx, mind Freud nevére. Jókai művei bizonyítják, hogy alkalmazni lehet ennek az értelmezésnek pozitívumait. Kibontakozva azonban az ilyen jelenségeknek Krúdy Gyula művészetében szemlélhetjük művészieszmei eredményeit. Amikor Jókai hősnőiben a kettősségek lehetőségét fedezi fel, s amikor szociológiailag is meghatározza, melyik társadalmi osztály tagjai azok, akik e sajátos választás elé kerülnek, ez szemléletének összhangjáról is tanúskodik. Arról a világról beszél a szerelmi aberráció, az angyal vagy ördög, a szűz vagy utcalány viselkedés dilemmája kapcsán, amelyben az érzelmek a „spekuláció tárgyai": a nemességről. Néhány motívumával azonban általánossá, nemcsak társadalmi osztályra, hanem korra is jellemzővé teszi ezt a sajátos megosztottságot. Amikor például összejátszat zsolozsmát és kupiét (Fekete gyémántok), amikor Egy az Isten című regényében leírja Szent Ágoston templomát, ezt az immár konstans kettősséget, az élet Janus-arcát villantja fel. „Szent Ágnes temploma alatt nemrég megtalálták Faustina templomát. Egymás fölé voltak építve. Amazt építették a szeplőtlen szűz tiszteletére; emezt az őrjöngő Venus imádására." (JKK R 69:185.) A gyűlölet és szeretet, amely egy emberre irányul, a hős és szörnyeteg kettőssége egy emberben, már-már a Jókai művészetében dolgozó szemléletnek