Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

PÁLYASZAKASZOK ÉS MŰTÍPUSOK - Fried István: Jókai Mór és a magyar vígjátékhagyomány

Jenőyé. A vígjátéki helyzet izzó drámaisággal párosul; a komikum a helyzetből fakad. Az egész regény olvastakor azonban az újra felidézett jelenet bizonyos tragikai felhangot kap, Sátory sorsa dőlt el ebben a jelenetben. A regényi stilizáció itt azt jelenti, hogy egy adott vígjátéki helyzetet mintegy epikai (elbeszélő) szintre helyez az író; nem a kimondott, hanem a leírt szó a dialógus eszköze, s az író közben nézőpontot és síkokat vált. A jelenet végén az őrnagy látványosan kirohan, monológja az írói leírásban oldódik föl. A hoszszú mondat mintegy belső monológnak fogható föl. Aztán hirtelen teret vált Jókai, és a Korcza—Jenőy-párbeszéddel folytatja a történetet. Ez a párbeszéd egyúttal arra is alkalmas, hogy az ügyvéd elmagyarázza Kálmánnak a jelenet értelmét, a pert, amely aztán az ifjú életébe is beleszól. Azt már csak mellékesen említjük meg, hogy a Jókai-vígjátékok tiszta szívű és nemegyszer naiv fiataljainak számtalan utóda támad a regényekben, ahol természetesen nem pusztán magánéleti boldogságukért küzdenek. Az említetteknél közvetlenebb kapcsolatokat is találhatunk a reformkori vígjáték- és a Jókai-regényfigurák között. Szigligeti Ede nagy tetszéssel és nagy ellenkezéssel fogadott vígjátéka: a Pasquil, amelynek Firkászi nevű alakját Egressy Gábor alakította, Jókai visszaemlékezése szerint, Petrichevich Horváth Lázár maszkjában. Az alakítás és a figura körül hírlapi csatározás alakult ki, maga Jókai két ízben is írt a színműről, kiemelve Egressy találó és szellemes alakítását. Firkászi a tollát becstelenül áruba bocsátó újságíró megtestesítője, a Töviskék c. röpirat szerzője, aki válogatás nélkül szolgálja ki azt, aki megfizeti. „Mivel magam semmi sem lehettem, más se legyen valami. A személyeskedő kritika, az az én mezőm..." Majd alább így mutatja be magát: „Nem fütyöl senki a színházban? fütyölök én magam, s azt hirdetem, a darab vagy színész kifütyültetett; kivéve, ha fizet. Üldözni kell valakit, publicistát, írót, színészt, színésznőt — üldözöm én minden alakban, minden névvel és minden név nélkül." (Kiemelés az eredetiben.) Hogy Jókait foglalkoztatta a Szigligeti-vígjáték és különösen a Firkászi-figura, azt nemcsak kritikáival dokumentálhatjuk, hanem A tengerszemű hölgy c. regényébe rejtett visszaemlékezéssel (a regény ellenpontozó szerkezete némileg emlékeztet a reformkori színműírói módszerekre). Az És mégis mozog a föld Aszályija szintén Firkászinak köszönheti létét. Föntebbi idézetünk első részével egybevág az a jelenet, amely Jenőy és Aszályi között játszódik le. Aszályi irigyli a nála tehetségesebb, őt mindig megelőző Jenőyt, ezért jelenti föl a Csittvári krónikát továbbíró társaságot. Később Aszályi műbíráló lesz, mivel „ez a legkönnyebb tudomány, amihez semmi tanulmány nem kell". Aszályi szembe hízeleg Jenőynek, hogy másnapra drámáját a legalattomosabb módon levághassa. Elveit Firkászitól kölcsönözhette. „Egy infámis, piszkolódó, gunyoros persziflázs eleitől végig, melyben ki van forgatva művének értelme, megtagadva tőle minden költői föllengés, versei ócsárolva, expozíciója abszurdummá torzítva, tragikuma nevetségessé téve, merész iránya denunciálva, még személyét is kigúnyolták benne: a tudatlan dandy, az asszonyok kegyence, ki telivér költőnek hiszi magát, azért, mert a paripája telivér." (JKK R 23:123.) Ez a tónus Firkászinak is sajátja, aki szintén olyasfajta szolgálatban áll egy asszony mellett, mint majd Aszályi Katinka mellett. A „potya" Aszályi elnevezés is a reformkori megfelelőre utal vissza.