Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Fábián Pál: A XIX. század magyar nyelve és Jókai

hagyva a modern nyíltabb meg a régies zártabb formák sokatmondó keverési arányát. Az Egy magyar nábob (1853—1854) tizenhárom lapján (JKK R 5:8—20.) 29 nyíltabb (zsebéből, palotáról, attól stb.) formával szemben csak 2 zártabb (kéményseprőrül, egymástul) alakot találtam, ami arra mutat, hogy Jókai már a század közepén határozottan a majdan uralomra jutó nyíltabb változatok mellett döntött, s a zártabb formákat inkább csak stílusélénkítő elemként használta. — Az -uk, -ük birtokos személyragnak -ok, -ök változata ma már csak a főnévi igenevekhez kapcsolva él. Jókai egyéb helyzetekben is gyakran használta: utánok, megszabadulásokat, tőlök, fejőket stb. (vö. N. Dely Zsuzsa i. m. 33.); a mai olvasó számára már kissé régiesen. Érdekes, hogy az NK ezt a sajátságot általában megtartotta, csak ritkán modernizálta, sőt inkább Jókainak még -uk, -ük-ös formáit is nemegyszer -ok, -ök-re változtatta: múltjukat > multjokat (JKK R 27:197.). Nyilván még ezt érezték irodalmibbnak. — A -ként rag elég gyakran jelenik meg -kint formában: egyenkint, példájakint stb., ma már szintén kissé régies hatást keltve. — Mindeme tendenciaszerű eltérések meg az itt most fel nem sorolható egyes szavak (óhajt, sóhajt, gyeplű, mivel, levén, néhány stb.) mégsem zavarják a mai olvasót, mert — mint már jeleztem — a különbségek egyrészt nem jelentősek, másrészt a szöveg egészéhez képest kis mennyiségűek. Az Egy magyar nábob kritikai kiadásbeli szövegének 13 lapján (JKK R 5:8—20.) hozzávetőleges számításaim szerint 3000 szóalak van. Ebből csak 20 (csákós 'csákós', bennök, alól 'alul', serénye 'sörénye', gyeplűt, lakadalom, levén, kenyeröket, szegletekké, televér, megszabadulásokat, utánok, mivelvén, lassankint, boszontani, fejőket, négyszegletesre, néhányszor, kéményseprőrül, egymástul) tér el magánhangzói tekintetében a mai irodalmi nyelvi normától. Igazán nem sok! Érdemes lenne ilyen típusú statisztikai vizsgálódást még sokat végezni : objektív okát tudnánk adni (most még inkább csak megérzéseken alapuló) ítéletünknek, világosabban láthatnánk irodalmi nyelvünk egységesülésének folyamatát és ebben egyes íróink szerepét. Jókai mindenesetre azok közé tartozott, akik a reformkori irodalmi nyelvi hangállapotnak (vö. Tompa i. m. 320—333.) előremutató tendenciáit erősítették. Azt, hogy Jókaiban milyen nagy volt az érzékenység az irodalmi nyelvi norma, illetőleg annak fejlődése iránt, meggyőzően mutatja az elbeszélő múlt idő használatának aránya az Egy magyar nábobban (1853—1854) meg A barátfalvi levitában (1898). — Tompa József az igeidők reformkori használatát vizsgálva azt állapítja meg (i. m. 367.), hogy a ,,A legtöbb olvasó szemében leginkább az ún. elbeszélő múlt idő gyakori használata jellemzi a reformkojr nyelvét", és hangsúlyozza, hogy „semmiféle jelentésbeli különbség nincs a t (tt) és az á, é, a, e idő jeles múlt idő között. Még stílusbeli sincs mindig, s ezért keveredik egy mondaton, szövegrészen belül is a kétféle alak". Kálmán Béla A magyar múlt idejű igealakok történetéből c. közleményében elsősorban Kazinczy hatásának tulajdonítja a XVIII—XIX. század fordulójára már elavult elbeszélő múlt feléledését, ö is úgy látja, hogy a reformkorban az -á, -é, -a, -e jeles múltat „teljesen azonos értékben használták a -t jeles múlttal", s a kétféle múlt idő váltogatása csak az egyhangúság elkerülését szolgálta. Kálmán szerint az elbeszélő múlt a leggyakoribb Széchenyinél (45:55) és Kuthynál (44;56), a legritkább Petőfinél (9:91) és Kossuthnál (1:99); s a kor átlaga (263:734) nem várt módon magasabb, mint a XVIII. századé (211:740). (Vö. MNyTK. 140. sz. 119.) — Ennek a jellemzésnek tökéletesen megfelel az Egy magyar nábob múltidő-használata. A hangállomány szempontjából fentebb elemzett 13 lapon, a Törik-szakad csárdabeli múlatás leírásában 172 -t, -tt jeles és 59 -á, -é, -a, -e jeles múlt időt találtam, tehát az összes múlt időknek kereken l/3-a elbeszélő múlt, ami meg-