Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)
A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)
sírjáról — a szenzációt szomjazok biztatása közben — Nagy Bella, immár Jókai Mórné és Jókai „sértő" koszorúját. Innét már nem vezethetett út a kibéküléshez. 1899 szeptemberében az Erzsébet körút 44. sz. házba költözött, ahol tulajdonképpen Nagy Bella ízlése érvényesült. Ö pedig bőkezűen rendezte be az új otthont, amely hivalkodó fényűzésével minden eddigi lakásán túltett. Az Erzsébet körúti lakásban szinte csak azok a muzeális értékűek, amelyeknek emlékeik miatt megkegyelmezett. Az új relikviák csak az agg költő fáradt tekintetével találkoztak s teljesíthetetlen reményt tápláltak. Nem csoda, hogy az előszobába szorultak a Jókai által tervezett magyaros motívumú bútorok. Az utóélet kezdetét jelzi az új házasság és az új fényűző berendezés. Anticipálta azt a lehetőséget, hogy rosszul gazdálkodjunk egy gazdag örökséggel. 8. A múltra tekintő jelen „Kicsoda volt Jókai Mór? ... Egy megelevenedett Pantheon. A mi büszkeségünk. Öh, legyen az még sokáig." (Ady Endre) 1894-ben a kultuszminiszter a kormány nevében ígérte meg a Jókai-emlékmúzeum felállítását. A nagy ünneplés után viszonylag könnyen meg lehetett volna valósítani ezt a tervet, hiszen — Révay Mór János szavaival — ,,Még soha így együtt nem volt egy különleges múzeum anyaga, szinte hiány nélkül, tökéletesen az utolsó darabig". (írók, könyvek, kiadók, Bp. 1920. l.k. 311—312.) S még Jókai is hasznos ötleteket adhatott volna relikviái „megszólaltatásához". Abban is igaza volt Jókai kiadójának, amiről a továbbiakban emlékezett meg: „Én úgy képzeltem, hogy talán lehetséges lesz magát a házat is megszerezni, amelyben Jókai élt és annak berendezését ott meghagyni úgy, ahogy benne élt. Ez lett volna azután az egész világon a legtökéletesebb költőház, különb még a weimári Goethe-háznál is, melyet sok részben csak később rekonstruáltak. Ha ez a terv valóra válik, akkor a későbbi nemzedékek is úgy látták volna meg ezeket a helyiségeket, ahogy a Jókai életében voltak, ahogy bennük megálmodta és megírta a maga munkáit. Minden ott maradt volna a maga helyén, az íróasztaltól kezdve a karosszékig, a kandallótól az ágyig." (Uo. 312—313.) Lényegében az író által berendezett enteriőr-múzeumot akarták összeházasítani a jubileumi ajándékokkal. Nagy nehézségbe nem ütközött volna azoknak a Jókai-relikviáknak az összegyűjtése sem, amelyeket a rokonok és a barátok őriztek meg. Elhatározták, hogy a párizsi világkiállítás után már egyenesen a Nemzeti Múzeumba szállítják „gondos megőrzés végett" az ott bemutatott ereklyéket. Ebbe — Révay Mór szerint — Jókai „1899 tavaszán készségesen bele is egyezett. De mire a tárgyak 1901 elején visszaérkeztek — az életében közben beállott változásra való tekintettel — mégis csak a saját lakásán, az Erzsébet körúton akarta a tárgyakat látni élte fogytáig." (Uo. 314.; Jókay Jolán IX. 39.) Így hát meghiúsult az eredeti elképzelés, s — némi túlzással — kezdetét vette Jókai relikviáinak máig tartó kálváriája. A századfordulón felvetődött az a gondolat is, hogy komáromi szülőháza helyén rendezzék be „Jókai Mór emlékmúzeumát". De még ez a szerény terv is terv maradt, főleg a városi urak ellenállása miatt, akik szívesebben áldoztak vendéglőre (Váli Mari 438—439.). A halogatáshoz okkal-ürüggyel nyilván hozzájárult Jókai és Nagy Bella bizonytalansága is.
