Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)
A MŰHELYBŐL - Szekeres László: Tanúink, a relikviák (Jókai Mór tárgyi hagyatékáról)
Bár 1904-ben a temetést díszpompával rendezte meg ,,a nemzet", utána sem szűnt meg az a kisszerű áskálódás, mely az író utolsó esztendeit megkeserítette. A hagyaték körüli hanyag huzavona azt példázza, hogy a nem felejtő „megsértettek" igyekeztek háttérbe szorítani az elhunyt író emlékét. Hosszas előkészületek után 1909-ben nyílt meg a Bajza utcai Petőfi-Ház, amelyben egykor Jókai lakott. A földszinti négy szobában Petőfi ereklyéi kaptak helyet. Az emeleti két helyiségben Jókai komáromi emlékeit állították ki, amelyeket Jókay Jolán helyezett örök letétbe. S mi tagadás, ez a gyűjtemény jóval szegényesebb volt, mint amikor Jókai ott lakott. Hiányzott belőle a tárgyi hagyaték nagyobbik része. Mindaz, amit Nagy Bella örökölt. Alig-alig volt méltó az íróhoz. A Petőfi Társaság sem állt feladata magaslatán. Vezetői azzal érveltek, hogy nekik fontosabb feladatuk Petőfi relikviáinak a megmentése és bemutatása, s pénzhiányra hivatkozva nem kötöttek egyezséget Jókai második feleségével. Már-már komolyan szóba került az is, hogy a londoni British Múzeumba kerülnek e muzeális értékű ereklyék (Révay Mór i. m. 315—316.). 1911-ben gróf Zichy János kultuszminiszter részben a Petőfi-Ház, részben a Nemzeti Múzeum számára megvásárolta a Jókai özvegye által őrzött hagyatékot. 1912. március 14-én már be is mutatták azt a relikviagyűjteményt (Irodalomtörténet 1912. 280.), amilyen — Sebestyén Gyula szavaival — „talán az egy Goethe weimári és frankfurti házának tartalmát kivéve — egyetlen világhírű író után sem maradt". (Mosolygó balatoni emlékek, Bp. 1935. 137.) Az első világháború — amely elsodorta Jókai 1914-re tervezett ünneplését — megritkította tárgyi emlékeit is. 1925-ben századik születésnapján, amikor a csillogó kurzus-ünneplés mármár protokoll-parádéba fulladt — Rédey Tivadar válogatásában üdítő színfoltként, nagy sikerrel mutatta be a Nemzeti Múzeum Jókai relikviáit. S bár kezdetben a legértékesebb tárgyakat — mint pl. az Adriai Társaság arany albumát, a főváros díszoklevelét és Jókai arany írótollát a Nemzeti Bank széfjében őrizték, — s bár a relikviák gondozóinak ügyszeretete sem vonható kétségbe, — sőt 1938-ban a háború előszelére még óvóhelyről is gondoskodtak az írói ereklyék számára — Jókai hagyatékának őrzése sok kívánnivalót hagyott maga után. Tapasztalatlanságból, nemtörődömségből, értetlenségből és anyagiak hiányában a „látható megőrzés" helyett csak mentették e különleges kincseket. Joggal kesergett 1929. szeptember 29-én Komáromi János, a „Petőfi-Ház és Ereklyemúzeum őre" a Petőfi Társasághoz küldött jelentésében, hogy „a Petőfi Ház mostani épülete [...] egyáltalán nem való múzeumi célra. Az egyes tárgyak észrevétlenül de biztosan pusztulnak benne". (A Petőfi Társaság iratai, PIM Kézirattár) A második világháború sem hagyta érintetlenül Jókai relikviáit. A szabadsághegyi bútorokon kívül főleg az ezüsttárgyak kallódtak el. 1954-ben — halála ötvenéves évfordulóján — előbb a Nemzeti Múzeumban állították ki Jókai és Laborfalvi Róza válogatott relikviáit, majd Balatonfüreden egykori nyaralóját rendezték be emlékmúzeummá. Jókai relikviái 1954 óta a PIM törzsanyagához tartoznak. 1975-ben — Jókai születésének 150. évfordulóján — múzeumunk dísztermében időszaki kiállításon adtunk ízelítőt ebből az impozáns gyűjteményből (Rónay László: Útkeresés — úttévesztés, Literatura 1975. 140—142.). Azóta Füreden a Jókai és a Balaton című állandó kiállításon és a Szabadsághegyen egy emlékszobácskában látható a relikviák egy része. * * *
