Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Mezei József: Jókai művészetéről

MEZEI JÓZSEF JÓKAI MŰVÉSZETÉRŐL Jókai művészete rejtélyes és rejtőzködő szépség, az egyszerű álöltözetében jelentkező technika. Irodalmi és emberi közvagyon, amiről alig van tudomásunk, nem érzékeljük, sőt emberi módon nem is becsüljük meg eléggé azt a gazdagságot, ami a miénk is, aminek élvezetében naponta részünk lehetne. A nemzeti törekvések korában a nemzetet legjobban ismerő írók közé tartozott, a nemzeti hitvallás írója volt, későbbi évtizedek moralizmusára és fiziológiai, lélektani ismereteire figyelhették fel, a XX. század artisztikus művészetét pedig elbűvölhette Jókai finomsága és érzékenysége, festői látásmódja, hangulatteremtő képessége, szavainak, mondatainak zenéje, magyaros és kellemes, választékos könnyed folyása. Jókai igazi művész volt, eredeti, elementáris tehetség, aki nem alkalmas sem a romantika, se más irodalmi irányzat illusztrálására, mert nem szorítható be egyetlen iskola és műhely falai közé sem, munkastílusa, eszközei egyedülállóak. Követői számtalanok, elődeit azonban nem ismerjük, nem is ismerhetjük, hiszen Jókai tudatosan, programosan kora modern írója akart lenni. Nem szándékoltan összegező és nem mindenáron újító író. A kortárs világirodalom nagy alkotóit olvasta, az érdekelte, ami a kor emberére hatott, a szív kalandja, érzelmek hullámzása, a hősiesség és emberi morális nagyság sokszorosodó vágyképei. Nem válogatott, mint ahogyan nem válogatott a kor olvasóközönsége sem, csak részben kialakulatlan ízlése és esztétikai bizonytalansága miatt, inkább azért nem, mert kiéhezett ez a század a hősi tettekre, mert szüksége volt a szabadságra, az egyéni és a népi méltóságra, nem válogathatott az eszközökben, amikor az elnyomás és megalázás ellen folytatott háborút az alkotó ember, a cselekvő művészet. Jókai törekvései, igényessége, megoldásai szempontjából semmit nem jelent, hogy Byron és Victor Hugo mellett vonzódott a sekélyesebb, ponyvaromantikához, mondjuk Sue szenzációkat kínáló „titokzatos" regényeit is figyelmére méltatta. Még a századvég Mikszáthja sem aggályoskodott az átvételekben. Számukra nem forrás, hanem nyersanyag volt mindaz, ami eljutott hozzájuk. Az idegen anyag áthasonult művészetükben sajátos kifejező eszközzé, művészi formává, amely a modern európai művek motívumvilágát is feloldva, korszerű, modern művészi formává ötvöződött. Háttér: a szomorú Európa Jókai indulása idején már az európai romantika válságát emlegetik, a realizmus térhódítását, egy új, a korábbinál magasabb rendű irodalmi-művészeti korszak virágzását. Ezzel szembeállítva a Jókai-féle „tiszta" irodalmat, könnyed vagy naiv romantikát — ma már, engedékenyen, szigorú esztétikusok is olykor naiv vagy szubjektív realizmust emlegetnek Jókai művészetével, illetve valóság-