Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

KORTÁRSAK ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSÖK - Nagy Miklós: Jókai hatása a kortársi regényírásra

terjed az erkölcsi lazaság. Abonyi azonban nem követi ezt az alakváltást, számára továbbra is a megelőző szakasz szemlélete és módszerei a példamutatók. Nem Abonyi az első tanítvány, akire e vonatkozásban felfigyelhetünk, tapasztalhattunk effélét már Degré Alajosnál is. Amit Jókai 1850 után hirdetett, azt ő 1870-ben, alaposan megváltozott körülmények között visszhangozza. Feltámasztja a reformer mágnásokhoz fűződő illúziókat, pedig mestere már mitsem vár tőlük, helyettük köznemesekre, közszékelyekre (pl. Tatrangi Dávidra), plebejus kereskedőkre (Timár Mihályra) bízza az iparosodás, nemzeti fölemelkedés ügyét. 3. ,,Nem a képzelethez szól, hanem az értelemhez. Férfias olvasmány oly egyének számára, kik szeretik az élces hasonlatokba burkolt reflexiókat, [. . .] a nyelv busás (derb) erélyét, az ábrándoktól ment házi bölcsességet", „Eötvös eszményi hasonlításai helyett pedig ő konyhába, utcára megy hasonlatért." (AJÖM [kritikai kiadás] XI:52.) Nagyon találóan mondja ezt Arany Vas Gerebenről 1860-ban, A pörös atyafiakat bírálva. Ámde ha így áll a dolog, érdemes-e róla szólnunk a Jókai-hatás tárgyalásakor? Ennyire eltérő lelkialkat, stíluseszmény esetén nem eleve külsőleges és véletlenszerű minden szellemi kapcsolat közöttük? Csakugyan, ellentéteiket íveken át sorolhatjuk: Jókai bekalandozza az emberiség múltját, jelenét, jövőjét, az egész földgolyót, írótársa mindössze a XIX. század Magyarországán, ott is kivált a Dunántúlon érzi otthon magát. Az esztétikai minőségek és hatások igen széles skáláján játszik az egyik, azonfelül úgy, mintha a gyönyörködtetésnél nem ismerne egyéb célt. Csupán két húrja van a Vas Gereben hangszerének, egyik az anekdotikus érdekességé, másik a morális—hazafias tanítást zümmögi fülünkbe, hol hosszadalmasan, hol lelkendezve. Romantikusnak igazában nem nevezhető, hiányzik belőle az érzelmek, a fantázia vagy az idegszálak túlfűtöttsége, a franciás romantikát különösképp megveti, már falusias magyarkodásánál fogva is. A korai romantika népies, herderi ágához persze vonzódik, csakhogy nem a népmese vagy népballada lesz a múzsája, hanem a folklór peremén járó anekdota. Választása fölöttébb jellemző: sem a fájdalmas, küzdelmes sorsok ütközése, sem a képzelet fölemelő játéka nem kell, kitart a stilizált mindennapok mellett. A részletek megfigyelője, az összefüggésekről megfeledkezik, gyakran előítéleteket, nem is mindig jóhiszeműen vállalt nemzeti vagy földesúri önáltatást állít a helyükre. Állandóan viszatérő témája a tágan értelmezett reformkor. A nemzeti öntudatra nevelő egyúttal szórakoztató tettek gyűjtőmedencéjének látja, írói magatartása ebben lesz szorosan párhuzamos a Jókaiéval. Nem az ő példája juttatta el Vas Gerebent e tárgykörhöz, az 1809-től 1848-ig ívelő A régi jó időket már a Nábob közzététele előtt megkezdte, ám igazat kell adnunk a Bach-korszak prózája ismert monográfusának, Szinnyei Ferencnek: „Jókai nagyhatású és elragadó regényei ösztönzőleg hatottak rá és siettették regénye kidolgozását. A ciklikus regénysorozat terve már bizonyára [Jókai] egymást kiegészítő két regényének hatása." (Novella- és regényirodalmunk a Bach-korszakban, Bp. 1941. II. 498.) Elbeszélői rokonvonásuk a valóságos történelmi személyek fölléptetése a fantáziaszülte hősök körében, de míg ez Jókaira csupán kezdetben jellemző, írótársát végigkíséri egész pályáján. Első dilógiáján túl a Nábob szerzője kéthárom históriai hőst is összegyúr egyetlen felnagyított, fiktív szereplővé. A bá-