Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

KORTÁRSAK ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSÖK - Nagy Miklós: Jókai hatása a kortársi regényírásra

keresztelkedést sem tartja föltétlenül szükségesnek elmagyarosodásukhoz. Egyáltalában, elmondhatjuk, Eötvös óta alig akad magyar író akkoriban, aki ilyen közelről ismerné, előítélet nélkül ítélné meg a zsidóságot. Említettük, hogy a szerző nem él Jókai hiperbolikusságával. De kevéssé tudja megalkotni az eszményítés ellensúlyául szolgáló furcsa zsánerfigurákat, cselszövőket, mert ebben érzelmessége, feszes tanító modora fékezi. Mintha viszszaesés mutatkoznék e téren. A mi nótáinkhoz képest is! Kárpótlást ezért legföljebb az nyújthat, hogy Abonyi nehezebb, különlegesebb feladatra vállalkozik a szerelem festésében: a féllábú, s már idősebb korú Szabadi házasságot tervez egy fiatal leánnyal. Végül az elsietett befejezés oldja idillivé ezt a helyzetet is. Jóval később befejezett regénye (Az utolsó kurucvüág, 1887) több szempontból is a legromantikusabb, leginkább Jókai színeibe öltözött alkotása. Mégis van olyan vonása ennek az alapjában véve gyenge írásnak, amely különleges, más Abonyi-munkákban se nagyon bukkan fel. A szerzőt erősen foglalkoztatja a magyar etnikum fennmaradásának titka a sok XVIII. századi betelepítés, Balkánról történő beszivárgás közepette. Magyar főhősei a császári katonaságtól pártolt svábok meg szerbek nyomására végül románlakta területre vonulnak, legalább viszonylagos nyugalmat remélve. Mindez szinte előhírnöke az 1919 utáni vajdasági vagy erdélyi magyar irodalom gondjainak! A cselekmény szorosan összefonódik Szegedinác Péró 1735-i parasztfölkelésével, amelyben a nyomorgatott Békés megyei magyar jobbágyok jártak az élen, a török segítséggel visszatérő Rákócziban reménykedve. Abonyi jószándékú, félrevezetett ,,szerencsétlenek"-nek véli őket, akiktől a nemesi történetfelfogás igazságtalanul tagadta meg, hogy „hazájokért fogtak fegyvert". E népbarát, liberális kijelentés azonban elszigetelt marad, a népmozgalom elsikkad a rendkívül kuszán bonyolított történetben, annál többet hallhatunk a nemeslelkű Ivuly László szerelméről Marcelka iránt. Mivel a szerelmespár megpróbáltatásait a démoni szépségű Miraluce bárónő okozza, aki egyszerre ügynöke és önző kerékkötője a bécsi politikának, világos, hogy Jókaihoz vezetnek a szálak. Már Császár Elemér megjegyezte (i. m. 234.), Marcelka Noémi párja, Miraluce pedig Cagliari herceg kedvesére, Rosinára ütött. Rosina az Egy az Isten lapjain ugyanolyan véres intrikákra használja fel a forrongó római népet, majd 1849-ben a román szabadcsapatokat, mint egy évszázaddal korábban Miraluce a szerb határőröket. A magyarbarát, Habsburg-ellenes rác Numaszterly Péróval együtt szintén beillik a mester és példakép arcképcsarnokába, még akkor is, ha maga Jókai jelentéktelen bohózattá hígította utóbb a lázadás lefolyását Az aradi hős nők című vígjátékában (1891). Az utolsó kurucvilágot érdekesen tarkítják magyar meg román népszokások, babonák leírásai. Jókais vonás a nemzetiségi folklór iránti fogékonyság, megfigyelhetjük akár a Szegény gazdagokban, akár az Egy az Istenben. Ne vigyük azonban túlzásba a hatáskutatást. A dongácsi tóban fürdő Miraluce s a parasztlányok paradicsomi látványához nem okvetlenül Jókai rokonszabású erotikus jelenetei (Erdély aranykora, A Damokosok stb.) vezették el Abonyit, inkább csak segítették írói gátlásainak félretevésében. A démon és az angyal vágyai egyaránt körülveszik Ivuly Lászlót, dilemmáról még nincs szó, ő teljesen érzéketlen marad Miraluce csábításával szemben. Korábbi héroszaival (pl. Adorján Manasséval) ellentétben a nyolcvanas években már nem festette hőseit ennyire Grál-lovagoknak Jókai. Egyre több közöttük a házasságtörő (Ocskay László, Andrássy István), néhányan kettős házasságban élnek (Benyovszky, A három márványfej fő alakjai), mások meggondolatlanul választanak élettársat (Ráby Mátyás). Mindezzel érzékenyen reagál az életforma, szellemi légkör megváltozására. Átérzi, hogy kérdésessé lettek a régi normák,