Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

KORTÁRSAK ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSÖK - Nagy Miklós: Jókai hatása a kortársi regényírásra

regény kialakulásához. (Ian Watt: The rise of the Novel, Penguin Books 1974. 22—28.) Irodalmunkba — legalábbis a társadalmi regény műfajában — igazán Jókai vezette be a regényidő egyénítését. Amit megjelenít, az mindig a többitől elkülöníthető, sajátos jellegű időszak, s persze magán viseli a megírás históriai, lélektani dátumát. Nemcsak a reformkor és abszolutizmus teljesen eltérő arculata bontakozik ki munkáiban, az önkényuralom különböző stádiumainak sajátosságait is megismerhetjük belőlük. Abonyi Lajos az a tanítványok sorából, aki legjobban ragaszkodik a mester korjellemző gyakorlatához a Kenyér és becsületben. Hozzá képest Pálffy szűkszavú; országgyűlési, megyegyűlési jelenetet nem ír le, nem sorol ismert politikusokat, művészeket képzelt szereplői közé, amit nemcsak Jókai, de Kemény Zsigmond is megtett egyik kisregényében (Szerelem és hiúság). Pusztán a párbeszédek néhány célzásával törekszik az atmoszïérateremtésre: alakjai az Iparegyesületet, a Lánchidat, a Nemzeti Színház főerősségeit emlegetik, megpillantják a Petőfire utaló felírást a hortobágyi csárda falán. Még erősebb Jókai-hatásról tanúskodik Apaffy korába helyezett humoros történelmi regénye, A fejedelem keresztlánya (1857). Nemzedékről nemzedékre száll ugyan Császár Elemér megjegyzése a mű jósikás színezetéről, ám alap nélkül. (Császár i. m. 244—245.; Orosz László: Pálffy Albert, Gyula 1960. 11.) (Sajnos, e sorok írója is elfogadta a közhelyet az Akadémiai Irodalomtörténet 4. kötetében.) Apor Kelemen szerelmi történetéből hiányoznak a magyar regényírás úttörőjére valló részletező leírások, alapos históriai kitekintések, erkölcsi oktatások. Annál jobban emlékeztet mindez A nagyenyedi két fűzfa jellegű Jókai-írásokra, persze azok vonzó kedvessége nélkül. Operettízű, bár részleteiben ugyancsak kibogozhatatlan cselekmény pereg le, Béldi Pál összeesküvésével a háttérben: nem marad el a könnyelmű nemesifjú, a házisárkány nagynéni meg védence, a tűzrőlpattant fiatal leány, akit Apaffy, a keresztapja máshoz akar adni, nem a választottjához. A tökéletesen megnyugtató végkifejletet olvasva eszünkbe jut Gyulai Pál szellemes kommentárja az 1850-es évek történeti beszélyeiről : „Némi régies nyelv Cserey [!] vagy Szalárdi krónikája szerint, magyar fejedelmek, mint vén alispánok vagy ifjú jurátusok, államférfiak, mint táblabírák, hadvezérek, mint huszárkapitányok, fejedelmi nők, mint vidéki kisasszonyok [. ..] Nagy történeti hűség a külsőségben, nagy anakronizmus a lényegben, némi reminiszcencia Jókai történeti regényeiből, pár emlékirat bölcsessége, valamelyik Rákóczi uram őnagysága, valamelyik Bethlen uram őkigyelme amúgy tréfából is — készen vagyunk." (Gyulai Pál: Világ folyása. Beszélyek. írta Bérczy Károly, In: Bírálatok, cikkek, tanulmányok, Bp. 1961. 50—51.) Mindez hiánytalanul ráillik Pálffy művére, amelyben a Jókai reminiszcencia egyhelyt puszta másolássá lesz: ugyanúgy kezd hozzá a megyei karhatalom Apor Kelemen otthonának feldúlásához, mint az Erdély aranykora székelyei a Bánfi Déneséhez. Abonyi Lajos nemcsak az írót csodálta Jókaiban, hanem az emberért is rajongott. Mindig maradt benne nagy adag a bámulattal vegyes tiszteletből, amellyel mint „a harmadik latin osztályt" végző 9 esztendős diák nézett fel a jogász Jókay Móricra Kecskemét városában (Abonyi Lajos munkái, Bp. 1907. XX. 339—360.). Hajlamában, érdeklődésében több rokon vonást mutat a mesterrel, mint az eddig tárgyaltak: alaptónusa érzelmes, szelídség, családiasság jellemzi, szenvedélyes megfigyelője a népszokásoknak, néphagyománynak, az Alföld a kedvenc tája. Annyira belemerül a folklórba, hogy a hatvanas évektől fogva egyre gyakrabban formál elbeszélést vagy kisregényt a néprománcokból, buzgón megőrzi bennük az eredeti sorokat, mint Arany az Ilosvaiét. Nem jókaias az effajta művészi módszer, de egyelőre csupán előjelei tűnnek föl, kibontako-