Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

KORTÁRSAK ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSÖK - Nagy Miklós: Jókai hatása a kortársi regényírásra

NAGY MIKLÓS JÓKAI HATÁSA A KORTÁRSI REGÉNYÍRÁSRA 1. Jókai hatását a Bach-korszak elbeszélőire Szinnyei Ferenc harmincöt lapon át tárgyalja monográfiájában, Gyulait, Keményt az akkori veterán tollforgatókat kivéve majd mindenkiről kimutatja, hogy legalább témák, egzotikus külsőségek, stílusfordulatok átvétele erejéig adósa. Másfelől Horváth Zoltán úgy emlegeti a millenniumra következő évtizedet, mint amikor Jókai már teljesen elszigetelődött a fiatalabb nemzedéktől: ,,[...] nem találunk egyetlen írót sem, aki akár csak kísérletet is tett volna arra, hogy Jókai modorában írjon". (Magyar századforduló; 2. kiadás Bp. 1974. 185.) Hitelt adhatunk a két tudósnak? Igaz, hogy írónk szellemi befolyása az általános elfogadottságtól a tökéletes visszhangtalanságig csökkent félszázadnál kevesebb idő alatt? Mindenekelőtt bizonyos, a két állítás mögött eltérő nézőpont s módszer bújik meg. Szinnyei vérbeli pozitivistaként számba vesz minden apró jellegzetességet, amely kölcsönzésnek tekinthető. Ellenben Horváth Zoltán a szorosabb értelemben vett tanítványokra kíváncsi, akik asszimilálták a lényegesebb művészi vonások egész sorát. Jelen tanulmány nem követi Szinnyeit sem nézőpontjában, sem tárgykörében, a nyelvi átvételekre egyáltalán nem tér ki, a tárgyalást a regényirodalomra szűkíti. Ugyanakkor — bár röviden — cáfolja Horváth Zoltán megállapítását a mester századvégi elszigeteltségéről. A cél az 1850— 1870 közti időszak megvizsgálása, az utolsó századnegyedről mindössze kitekintésképpen, vázlatosan esik szó. Nem törekszem teljességre, hanem arra, hogy több irodalmi áramlat, elütő egyéniségek ábrázolásával a főbb típusokat felmutató körképet rajzoljak Jókai követéséről. A francia romantikusok tanítványai ugyanabba az irodalmi iskolába jártak, mint Jókai, ezért a legtöbb esetben igen nehéz eldönteni, mit asszimiláltak a mintaképektől, mi ment át már előzőleg a hazai mester kezén. Sue-ék jellegzetes témaköre a (nagy-)városi alvilág, prostitúció, az önbíráskodó nyomozó, aki nem retten meg a felső tízezer szennyesének kiteregetésétől, természetesen megtalálható Jókainál is, de jobbára az elbeszélések, nem a regények lapjain. Persze az a néhány regénye, amely félreismerhetetlenül a franciákat visszhangozza, nem maradt hatástalan a hazai romantikusok körében. Az öregedő Degré Alajos pl. erősen vonzódik a negyedszázada (1856) megjelent A régi jó táblabírákhoz, joggal mondhatjuk a Bőkezű uzsorást (1882) az előbbi halványabb lenyomatának. (Büky Irén: Degré Alajos mint elbeszélő, Bp. 1939. 55.) Ám Jókai önkényuralom alatti nagyepikája aránylag gyorsan eltávolodik a jelzett tárgyválasztástól, Párizs közvetítőjének ezért csak novelláiban válik be, s Degréék inkább akkor támaszkodnak rá, amikor el akarnak szakadni megunt ihletőiktől. Ez történik éppen Degrével a kiegyezés után. A Tízek Társasága hajdani tagja, Vác újdonsült ellenzéki képviselője nem elégszik meg már a színes meséléssel, bírálni akarja a főnemesi kasztgőgöt, serkenteni a liberális értelmiséget,