Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

KORTÁRSAK ÉS SZELLEMI ÖRÖKÖSÖK - Nagy Miklós: Jókai hatása a kortársi regényírásra

hogy megvalósuljon a nagy cél: az iparosodott Magyarország. Ezért harcolt és harcol Jókai is, így nem csoda, hogy Degré sohasem bizonyul annyira hűséges követőjének, mint két irányregényében (A kék vér, 1870; Itthon, 1877). Reformer arisztokratái Szentirmayra meg Kárpáthy Zoltánra emlékeztetnek, egyre növekvő tökéletességű középnemesi hősei láttán eszünkbe juthat Garanvölgyi Aladár vagy Berend Iván. Az Itthon Túrkevy Szilárdja bámulatra méltón sokoldalú: helytáll üzleti életben és női szalonban, énekkart szervez parasztfiúkból, freskóinak csodájára járnak, hogyisne, hiszen „Corot Kamill" iskoláját látogatta Párizsban. (Korábban nem merte ennyire merészen kiszínezni alakjait Degré, régebbi pozitív hősei mindössze rokonszenves korhelyek, könnyen megjavuló adósságcsinálók.) Heroinái is éteribbé lesznek, bár a szerző nem tud költői kitörést ajkukra adni, a finomkodó szenvelgésre futja csupán szótárából. A népélet, a kisvárosi szenzációk ábrázolására nem használ anekdotákat vagy életképeket, inkább a szatíra hagyományos fegyvertárából válogat. A kölcsönzött jókaias motívumok nagy számán ugyanúgy csodálkozhatunk, mint a szembeötlő távolságon, amely elválasztja egymástól a két író politikaitársadalmi nézeteit. Az Itthoni s A kék vért lapozgatva egyaránt a Nábobra és a Kárpáthy Zoltánra kell gondolnunk a vadászat idején életmentő udvarlóról (Sziklaváry Margit — Darvasy) vagy idős és fiatal reformer földbirtokos (Vizaknay Miklós — Túrkevy Szilárd) kapcsolatáról olvasva. (Büky Irén i.m. 41. és 47.) Egy irodalomtörténész sem figyelt föl eddig az erős szálra, amely összeköti az Itthoni Jókai Egy az istenével: mindkét történet intrikusai nagy vagyonra tesznek szert hadiszállítói panamákból az 1859-i osztrák—olasz—francia hadjárat során, sőt Degré Űjkereszti bárója még kémkedik is az olaszoknak. Könyvalakban mindegyik 1877-ben látott napvilágot, mégis Degrét kell kölcsönzőnek tartanunk, ugyanis az Egy az Isten már valamivel korábban megjelent A Hon hasábjain — 1876 októberétől 1877 május végéig. Az életbéli mintát az Eynatten-ügy szolgáltatta, ennek során fény derült egy előkelő osztrák altábornagy 1850-es években elkövetett súlyos visszaélésére. (JKK R 70:559—560.) Jókai elsősorban Eynattenra figyelt, az ő bűnösei arisztokraták, míg írótársa a cinkosokra, a zsidó nagykereskedőkre. Lehetne mindez puszta véletlen, azonban Degré — számos egyéb munkája tanúsága szerint — nem volt mentes az antiszemitizmustól. Míg Jókai rendkívül érzékletesen tudósít a bányáról, ichor-gyártásról, repülésről, Degré oly halvány képet fest a sokat magasztalt iparosodásról, mintha nem jutott volna tovább a röpiratok, lexikoncikkek vérszegény általánosságainál. Nem ismerte a technikát, de a regényírás technikájában egyre jártasabbnak bizonyult, nem járt messze barátja gyakorlatától. Azonos vonásuk a többszálú meseszövés, a meglepő fordulatok kedvelése, mindegyik tartogat olyan titkokat a közelmúltból, amelyeknek leleplezése véget vet a cselszövésnek, boldoggá teszi a nemeslelkű főalakokat. A happy endhez, a költői igazságszolgáltatáshoz egyaránt ragaszkodnak, bár a végkifejlet Jókainál ekkor már ritkán képzelhető el mély elégiái mellékzönge nélkül (Az arany ember, Eppur si muove, Az élet komédiásai stb.), írótársánál pedig csak egyszer találhatunk ilyet az érett művek sorában (vö. A kék vérrel). Két irányregényének megalkotása után Degré eltávolodott Jókai hősies nemzeti romantikájától, utolsó nagyobb elbeszélésében joggal mutatják ki Kisfaludy Károly hatását életrajzírói. Jókai mindenesetre sokat segített abban, hogy tartósan kedvet kapjon a vidéki témákhoz, naivabb, patriachális viszonyokhoz. Míg Degré Alajos deresedő fővel csapott fel humoristának, szatirikusnak, másik romantikusunk, Beöthy László (1826—1857) pelyhes állal, fiatal legényként kezdte így pályáját. Természetes, hogy rövid életútja alatt tehetsége inkább