Kerényi Ferenc - Nagy Miklós szerk.: Az élő Jókai. Tanulmányok (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1981)

A PÁLYA EGÉSZÉRŐL - Sőtér István: Ideák és nosztalgiák költője: Jókai

utcák és kereskedőházak egyszerre múltbeliek és jelenbeliek is a helybeli Jókai számára. Az arany ember csodálatos egységét és sokrétűségét a múlt és a jelen, az emlék és a tapasztalat ritka egybeesése teremti meg: a regény öntörvényű közegében az eszmék is megvalósulnak, s minden dilemmát felold a Senki szigeténeik utópiája. Jókai utolsó korszakában megszakad az idea-regények sora, s a nosztalgia is tárgyiasul: önéletrajzzá, memoárrá. Ennek az átalakulásnak talán A tengerszemű hölgy a legérdekesebb példája. A XIX. század második felében jelennek meg azok a nagy regények, melyek a korszak meghasonlottságát asszonyi tragédiákban fejezik ki. A polgárság korai korszakának nagy karrierregényeit, Julien Sorel és Lucien de Rubempré történeteit Bovaryné és Karenina Anna kudarca, végzete váltja fel. A tengerszemű hölgy önéletrajzi és anekdotái burkát lehántva, ebben a műben is a korszak asszonyi tragédiájára, az aláhanyatlás, a kiszolgáltatottság, a könnyelműség és a zabolátlanság emberi-társadalmi tragédiájára ismerhetünk. Jókai azonban a nagyon is korszerű témát immár korszerűtlenné vált módszerrel dolgozta fel, s a romantika rekvizitumai nagymértékben el is kendőzik e regény megdöbbentő mondanivalóját. Pedig A tengerszemű hölgy mellékalakjai könyörtelen társadalomkritikát fejeznék ki, és Jókai talán csak a Szerelem bolondjaiban, valamint a Rab Rábyban tudott olyan egyértelműen kritikaivá válni, mint A tengerszemű hölgy szerencsétlen házasságainak történetében. A nosztalgia regényei, valamint az idea-regények, a romantika ábrázolási módszerét éppúgy megkívánták, miként a realizmusét is. Az eszmények, melyeknek szolgálatában regényeit írta, romantikus, eszményített hősök cselekedeteiben bontakoznak ki: a nosztalgia legalkalmasabb kifejezési formája pedig egyféle romantikus költőiség lehetett. Az idea-regényék hőseinek ugyanakkor koruk viszonyaival, erőivel kellett megküzdeniök, és a hős harcainak heroizálása érdekében is valóságos akadályok, valóságos veszedelmek realista bemutatására volt szükség. A visszavágyott közelmúlt regényei hasonlóképp realista ábrázolásban mutatják be a régi, a patriarkális Magyarország alakjait és szokásait. Jókai regényművészetének mind az idea-jeliegű, mind a nosztalgikus válfaja: a romantika és a realizmus módszereinek vegyítését követelte meg. Ennek a kettős eljárásnak legjellemzőbb példája az És mégis mozog a föld, melynek romantikus eszményített főhősével, Jenőy Kálmánnal szemben realista módon egyénített különcök testesítik meg mindazt az elmaradottságot, melyből az országot ki kell mozdítani. Csollán Berti parlagisága vagy az öreg Decséry gróf gőgöt leplező pietista alázatossága : ugyanazt a szentszövetségi Magyarországot képviseli. Mindketten anekdotái alakok, de az anekdota az ő esetükben nemcsak kedélyesen, hanem kritikailag is csattan. A felületes olvasás mindebből csak a humort veszi észre — Jókai pontos olvasása azonban legtöbbnyire a humor mélyén fedezheti föl a társadalomkritikát. Figyeljünk föl arra is, hogy az ideahősökből a humoros vagy épp az ironikus elem teljesen hiányzik. Jókainak a különcei többnyire valóságosabb, élőbb regényalakok, mint az idea-hősök. Amikor azonban ideát hordozó hősét bizonyos mértékig különcnek ábrázolnia is sikerül, olyankor alkotja meg legvalóságosabb emberi jellemeit. Kárpáthy Jánost, Timár Mihályt és Ráby Mátyást tekinthetjük ilyennek, a bennük egyesülő eszményiség és különösség folytán. Akár a szerelem, aikár a hazaszeretet hajtja is őket, csupa erkölcsi parancsot és példát testesítenek meg Jókai idea-hősei. Nála a nemzeti eszme is: erkölcsi tartalmú. Életművének minduntalan visszatérő tanulsága az a hit és meggyőződés, hogy az emberben szükségképp felülkerekedik a jó, tehát a történelemben