Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Pomogáts Béla: Riport és novella (Móricz Zsigmond a bódéváros lakói között)

A riportázs szerepe ezzel, úgy tetszik, véget ért. A hetedik fejezettől kezdve véglegesen a novellisztikus előadás veszi át a szólamot. Gitka és Jani szerelme teljesedik be a csillagos ég alatt. Ennek a szerelemnek három szakasza van: a hetedik fejezet a szenvedély erejét ábrázolja, arról tanúskodván, hogy a kilátástalan jövő és a megalázó tehetetlenség elől egyetlen menedék kínálkozik: a szerelem. A nyolcadik fejezet melodramatikus: Jani sötét indulatairól és öngyilkossági terveiről beszél. Végül a kilencedik feloldást hoz: a közös nyomorúság tudata, a többi szegény iránt vállalt emberi szolidaritás ad vigaszt a szerelmeseknek az érzelmi viharok után. Az egész szerelmi történet a balladák tragikus hangulatát és drámai szerkezetét követi. Az 1916-ban született Égi madár igazolja, hogy a balladisztikus szerelmi történetnek, mint narratív struktúrának, korábban is volt szerepe Móricz Zsigmond munkásságában. E balladisztikus cselekménynek elégikus feloldása van: a Kiserdei angyalok zárófejezete is elégia. Gitka és Jani első közös éjszakája egyszersmind fájdalmas leszámolás. Rádöbbennek arra, hogy a természetes emberi boldogságot: a biztonságos otthont aligha érhetik el abban az ellenséges világban, amely szép szerelmüket körülveszi. Rőzsét gyűjtenek tehát, deszkadarabokat, száraz gazokat, hogy a mogorva Kátainé bódélakásában meleget teremtsenek. A szenvedély és a kétségbeesés után a „kiserdei jóság" bomlott ki az ő fiatal szívükben is. A „kiserdei jóság" eszméje hatja át a riportnovella egész szervezetét. Erre az eszmére épül az elbeszélés gondolatmenete, ezt az eszmét szolgálják azok az írói (fikciós) eszközök, amelyek segítségével novellává alakul át a tudósítás anyaga. A Kátainé vacsorájáról elmondott anekdota, a kárpitosmester története, Gitka segíteni akaró egyénisége, végül a leány és a fiú szerelme sorra az egyszerű jóakarat és az emberi szolidaritás mellett érvel. Az író meggyőződése az, hogy az igazi jóság és részvét valójában a szegények között található, egyszersmind meggyőződése az is, hogy a külvárosok elesett sorsú lakói csak úgy vészelhetik át a nyomorúságot, ha szolidaritást éreznek egymás iránt, ha kölcsönösen könnyíteni próbálnak egymás terhein. „Ügy él az ember a mai világban csak — hangoztatja a kárpitos —, ha egyik a másiknak nem ellensége, hanem segít, ahol lehet." Móricz riportnovellájának határozott mondanivalója, ha tetszik „morálja" van, és ez a „kiserdei jóság" mellett tesz hitet. Szembesülve a külvárosi szegénység, általában a magyar társadalom súlyos gondjaival, ő is ebből a „kiserdei jóságból" próbált erőt és reményt meríteni.