Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Pomogáts Béla: Riport és novella (Móricz Zsigmond a bódéváros lakói között)
tatásának is. Nem volt híve annak a naturalizmuson iskolázott „nyomorirodalomnak", amely a kallódó emberi sorsok között csak a lelki és erkölcsi nyomorúságot látta meg. Amely sötét színekkel festette az elemi emberi kapcsolatokat: a családi életet és a szerelmet. A nyomorúság hiteles ábrázolásának kiegészülésre volt szüksége, a mélybe húzó erőket esztétikailag ellensúlyozni kellett, hogy az elesettek és megalázottak sorsa ne nélkülözze véglegesen a reményt. Móricz „külvárosi" riportjai és novellái rendre ezt a reményt juttatták kifejezésre. Tündéri fényeket gyújtottak a nyomorúság sötétjében, tanúsítván, hogy a szegénység mélyvilágában is élnek a természetes érzések, hatnak azok az elemi erők, amelyek az emberi szolidaritásból: a szegények összetartozás-tudatából fakadnak. Mint mondottuk, nem ismerte fel az osztálytudatos proletariátus történelmi erejét. A nyomorúságon átvilágító humánum által mégis azt sejttette, hogy a külvárosok népében elemi erejű emberség lakik, hogy a szegények között található meg az emberi szolidaritás igazi tartaléka. Megborzadva a nélkülözés komor példáin, ő is ebből a tartalékból merített erőt és művészi biztatást. írói pályájának korábbi szakaszán is felismerte a szegénység összetettebb ábrázolásában rejlő esztétikai, írói, lehetőséget. Azt, hogy az árnyék mellett a fényt is fel kell idéznie, a kép így lesz hiteles. Tersánszkyt olvasva: a Kakuk Marcival ismerkedve jutott erre a meggyőződésre; pontosabban tudatosult benne az a meggyőződés, amely az írói művek körében már korábban, a Hét krajcártól fogva érvényesült. Tersánszky valóban a szegénységről beszélt, ám mintegy tündéri fénybe vonta a legmélyebb nyomorúságban is igazságot kereső, tisztán maradó emberi lényeket. ,,... alakjainak — állapította meg — egyetlen éltető eleme a legmélyebb fizikai nyomor, amelyben mint halak a vízben vidáman vagy mérgesen, de mindig otthoniasan fickándoznak. ... Ebből a könyvből tanulmányozni lehet azt az elemet, amelyet úgysem tanulmányozott ki semmi tudomány, és tanulmányozni lehet az embert, aki minden életfokon ember marad." 5 Egy évtized múlva a Kakuk Marci a zendülők közt megjelenése alkalmából elevenítette fel korábbi olvasói élményeit, s határozta meg a Tersánszky-regényekben alakot öltő humanista szemlélet lényegét: „Kiderül végül a nagy titok, hogy az emberi lélek milyen érdekes és milyen szép." 6 A nyomorúság nehéz súlya alatt is érdekesnek és szépnek maradó emberi lelket kívánta ő is megjeleníteni, midőn riportokban és elbeszélésekben adott számot külvárosi tapasztalatairól. Ezek a tapasztalatok kezdetben riportokban szűrődtek le, a külvárosba látogató mester a tudósítások fotografikus módján és élőbeszédszerű nyelvén adott számot élményeiről. A megismert emberi sorsok azonban novellákba kívánkoztak: újra testet akartak ölteni. Ilyen módon jött létre Móricz kezén a riportnovella műfaja. Ez a műfaj sajátos átmenetet képez a riportázs és az elbeszélés között. Mint dokumentatív műfaj, a megfigyelés és vizsgálódás alkalmát jelenti, a maga eredetiségében (és egyszeri voltában) mutatja be az anyagot. A riporter szemlélődik, vizsgálódik, jelenségek nyomában kutat, vagy csak beszámol tapasztalatairól. Ezt a riporteri munkát egészíti ki az elbeszélőé, aki novellisztikus formába önti az empirikus anyagot. Már nem éri be pusztán a 5 Tersánszky. Nyugat, 1922. december 1. Kötetben: Irodalomról, művészetről. 1. k. 1959. 412—413. 1. 6 Kakuk Marci. Pesti Napló, 1934. április 15. Kötetben: Irodalomról, művészetről. 2. k. 1959. 306—309. 1.
