Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Pomogáts Béla: Riport és novella (Móricz Zsigmond a bódéváros lakói között)

rencváros, Angyalföld és Kelenföld szegényeivel találkozott csak igazán: a Kiserdőn kallódó emberi sorsokkal vagy azokkal az állástalan, ágyrajáró vagy éppen csavargó nélkülözőkkel, akiket néhány év múlva Csibe körül ismert meg. A munkásosztály történelmi szerepéről és hivatásáról aligha voltak kialakult fogalmai. Elképzeléseit személyes tapasztalatok szabták meg: az a határtalan nyomorúság és elesettség, amelyet külvárosi barangolásai során talált. A részvét és a szánalom irányította figyelmét, felfedező útjait és ítéleteit. Valahányszor szenvedésre és nyomorúságra bukkant, szívében ez a részvét kelt életre: korábban és mindvégig a falu elesett emberi sorsai, most, a gazdasági válság éveiben a városi szegények iránt. 1936-ban, midőn Csibéről írt színdarabot, naplójában így tett vallomást: „Iszonyú a szegénység és úgy elborít mindent, hogy azt hiszem, itt most, ebben a világformában, amelyben élünk, ha meg akarjuk állapítani, hol tartunk, csak azt az egyet lehet elbírálni, hogy a mérhetetlen szegénység elképzelhetetlen tömege mikor jut el az emberi nívóra. ... Én nem politizálok, engem nem a politika sodor egyre jobban a proletariátus felé, de itt van körülöttem s nem tudok menekülni előle. A szívem hasad meg, mintha vérrokonom lenne, ha igazi szegénységgel találkozom."

3 A szánalom és az emberszeretet elemi hullámai sodorták a külvárosi szegénységhez. S ha a megnyomorított és megalázott emberi sorsok mögött nem látta is meg a valóságos történelmi erőt, az emberi szolidaritás természetes követelményeinek mindenben eleget tett. Mindenképpen azonosulni próbált azokkal a szegényekkel, akiknek súlyos gondjaival és kilátástalan helyzetével találkozott. Ennek az azonosulásnak alkotásformáló szerep jutott: nyomában először riporteri beszámolók, majd novellák születtek; az idős író jelentékeny művei. A részvét és az emberi szolidaritás hidalta át azt a távolságot, amely a műhelyéből kimozduló író és a kiserdei bódéváros lakói között feszült. Móricz elemi érdeklődéssel hajolt a külvárosi szegények súlyos gondjai fölé, ám nemcsak az emberi nyomorúság szélsőséges példáit kereste, hanem a tiszta emberség jeleit is. Régi meggyőződése szerint az igazi humánum mindig a szegények körében volt megtalálható. A tiszta szerelem, a természetes érzés, az őszinte jóakarat, műveinek tanúsága szerint, a falu végén, a mezei munkába görnyedő dolgos parasztemberek között otthonos. Tiszta szívű szegényeiből: a Hét krajcár, az Árvalányok, a Szegény emberek, a Légy jó mindhalálig és A boldog ember hőseiből egész galériát lehetne összeállítani. A nyomorúságban rejtőző emberi tisztaságot kereste és találta meg a külvárosok nélkülöző népénél is: a Kiserdő bódévárosában vagy Csibénél, aki a „Vak Macska" kocsmaasztalánál is természetes és éplelkű fiatal lány maradt. „Óriási tévedés — állapította meg Az elszegényedés útja című riportjában —, ha a közvélemény azt hiszi, hogy ezekben a szegény telepekben bűnözők laknak. Ezek olyan emberek, hogyha bűnt követnek el, csak önmaguk ellen. Soha, sehol olyan szelídnek, engedékenynek és belátónak nem mutatkozik az ember, mint ezekben a kimondhatatlan szegénységi telepeken."

4 Ezekről a szelíd és jóakaratú szegényekről számolt be az Isten báránykáiban, majd a Kiserdei angyalokban is. A szegénység körében található emberi tisztaság, jóság és szeretet nemcsak szociológiai vagy morális tapasztalatot jelentett Móricz számára. Esztétikai kérdést is, minthogy a valóság ábrázolása csak úgy lehetett teljes, ha a nyomorúság sötétebb képe mellett szerepet ad az emberi jóakarat és szolidaritás bemu3 Idézi Móricz Virág i. m.: 513. 1. 4 Megj.: Pesti Napló, 1934. május 3. Kötetben: Riportok 3. k. 1958. 549—554. 1.