Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Pomogáts Béla: Riport és novella (Móricz Zsigmond a bódéváros lakói között)
bői a riportból nőtt ki Móricz első munkástárgyú elbeszélése: a Kiserdei angyalok. A kiserdei szegények között valósággal egy társadalom alatt élő világot fedezett fel. Világot, amelyben más törvények szabják meg az élet menetét, mint a látható társadalomban. Már az 1931-ben írott Barbárok arról tanúskodott, hogy Móricz nem kevés megrendüléssel tekintett a hivatalos magyar társadalom alatt elterülő népi társadalom életberendezésére és minden kodifikált jogtól idegen törvényeire. A gyilkossá vált pásztor és a vizsgálóbíró párbeszéde híven árulja el ezt a megrendülést. A parasztságnak, mint az intézményesített társadalom alatt élő külön társadalomnak vizsgálata a két világháború között kialakult új szociológiai és néprajzi törekvések eredménye volt. Ez a vizsgálat egyaránt kiterjedt a „paraszttársadalom" etnográfiai, kulturális, szociológiai és történeti kérdéseire. A Dimitrie Gusti által kezdeményezett „monografikus" iskola, a magyar falukutató irodalom: Kovács Imre, Féja Géza, Erdei Ferenc és mások munkáiban vagy az új magyar néprajztudomány: főként Ortutay Gyula és Bálint Sándor tanulmányaiban ennek a vizsgálatnak a jegyében fogott hozzá, hogy feltárja a paraszti társadalom történetileg kialakult belső jogrendjét, vallási és erkölcsi szokásait, művelődési hagyományait. Móricz, midőn a paraszti világ mélyére ásott, maga is ezt a rendet, ezeket a szokásokat és hagyományokat fedezte fel; s ennyiben a „népi" írómozgalom törekvéseit támogatta vagy éppenséggel készítette elő. A Barbárok, majd a Komor ló című elbeszéléskötet, A boldog ember című dokumentumregény a hivatalos polgári társadalom alatt élő széles népi társadalom életét tárta fel. A látható rend felszíne alatt élő „másik" társadalmat kereste Móricz a külvárosok nyomortelepein, a Vásárcsarnok mögött húzódó homályos utcákban, a külső Ferencváros, majd Kelenföld kocsmáiban, az Angyalföld roskatag munkásházaiban. Általában munka nélkül vagy alkalmi munkán tengődő emberi sorsok között. Nem az osztálytudatos és -harcos proletariátussal találkozott, hanem az élet elesettjeivel. A maga külvárosi kirándulásai és tapasztalatai nyomán alkotott fogalmat a proletárokról, s ez a fogalom nem igen felelt meg a társadalomtudomány szabatos meghatározásokba foglalt képzeteinek. A proletariátust azzal a „lumpen" réteggel azonosította, amelyet a Kiserdő bódévárosában és a kelenföldi szegénynegyedben talált. 1938-ban a következőket jegyezte fel: „ ... a proletár, az nem valami egységes típusa a társadalomnak, sőt, a proletár a félben maradt lény, akikből nem lett se paraszt, se gazda, se gyári előmunkás, se gondterhes kereskedőfőnök. Aki elért valahova, az már nem proletár, azt meg lehet nevezni műfaj szerint: éjjeli portás, vagy szén- és fakiskereskedő, vagy bádogos, vagy valami, aminek neve van, mert a neve után adót fizet: a polgár ott állapodik meg, az adófizetés az ő stigmája. De a proletár, az a semmi. Az a híg és kocsonyás élőlény, amely egyszer gilisztának látszik, mert földet majszol, máskor békának, mert kuruttyol, vagy lócitromnak, mert ott felejtette a sors a kerekek alatt: pedig mindig ugyanaz, a semmivé alakult valami, amiből már soha valami nem lesz, mert elnyelte a semmi". 2 Kétségtelen, hogy Móricz nem a társadalomtudomány vagy a munkásmozgalom értelmezése szerint használta a „proletár" kifejezést. Valójában nem is ismerte az osztálytudatos proletariátust, még kevésbé a munkásmozgalmat, a bérharcokban és politikai küzdelmekben iskolázott munkásokat. A külső Fe2 Nagyon fáj. Az egyetlen teher: az Elet. Szép Szó, 1938. január—február. Kötetben: Móricz Zsigmond: Irodalomról, művészetről. 2. k. 1959. 370—376. 1.
