Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)
érthetővé a rokonszenvet, az együttérzés légkörét Báthory körül annak legmélyebb, legelvetemültebb pillanataiban is. Az „erkölcstelenség" mögött meghúzódó lázadásnak szólt a reakció álszent háborgása s ugyanebből a mögöttes forradalmiságból táplálkozott Móricz szeretete az alak iránt s hibáinak ha nem is megbocsátása, de megértése és megértetése. Az „erkölcstelenségnek" és ellenforradalmi ideológiának erről a politikai kapcsolatáról vall akaratlanul is Alszeghy Zsolt, aki az Erdély háromkötetes kiadásáról így ír: „A regényből csak most, a három kötet együttes megjelenése után emelkedik az eseménysor élére Bethlen Gábor s ezzel a már régebben megjelent első rész, a Tündérkert is új megvilágítást nyer. Most a Bethlen Erdélye válik tündérkertté, míg az önálló kötetből azt hihette az olvasó, hogy a szerző szemében Báthory Gábor dobzódásai és Sáraranykodásai a tündéri örömök." (Kiemelés tőlem — T. D.) 3 Pedig annak az olvasónak tényleg igaza volt, valóban „hihette", hogy Túri Dani és Báthory Gábor tündérkertért hadakoztak, mert nagyon is éreztette az író, többek közt a „tobzódásokon és sáraranykodásokon" keresztül is, hogy éppen mert tündérkertet akartak, kellett sárba hullniok. * * * Természetesen, ha mindaz, amit Báthoryról, alakjának értelmezéséről eddig elmondtunk, lenne a regény, az alak egyedüli igazsága, könnyű dolgunk volna. Koránt sincs így. Báthory egyéniségének megformálásában, abban a lírai légkörben, amely pályafutását és bukását körülveszi, korántsem csupán ilyen viszonylag egyértelmű tényezők játszanak közre. Báthory alakjának megformálásában ott vannak nemcsak a kifejezni kívánt történelmi helyzetnek, hanem Móricz személyes korlátainak, elsősorban forradalomszemlélete korlátainak nyomai is. Nem abban az értelemben vagy nem elsősorban abban az értelemben, ahogyan Nagy Péter állítja, aki Báthory együttérző, ha tetszik, „belülről" való ábrázolását az író ideológiai eszmei gyöngeségének tulajdonítja elsősorban, és a Báthory iránti rokonszenvet ugyanazzal a szimpátiával azonosítja, amely Móricz későbbi nagy leleplező regényeiben az úri osztály egyes tagjainak bukását kísérte. — A Báthory iránti rokonszenv azonban nem írói eszmei korlát, ellenkezőleg, a nép történelmi sorsa iránti részvétből, a bukott forradalmakkal — a legutolsóval is — való lírai azonosulásból táplálkozik. Móricz világnézeti korlátai, illúziói azonban ténylegesen érvényesülnek, s természetesen lerontják Báthory önmagában is ellentmondásos alakjának tisztaságát, jelentését, nem utolsósorban érthetőségét. Ady, bármennyire is a lírai vallomások hangulati alapján idézi Csokonait vagy Ilosvait, a bujdosó szegénylegényeket vagy Vajda Jánost — ennek az előd- és rokonsors-idézésnek mindig kitapintható a konkrét történelmi tartalma, indoka. Ady hallatlanul mély és tudatos politikai tisztánlátása minden érzelmi oldottságon is félreérthetetlenül átüt. Nem így a politikailag kevésbé tudatos s a bukott forradalom torzító légkörében élő Móricznál. Nála a magyar történelem egészének objektív analógiái, nemzeti sajátosságai történelmileg mindig másként felvetődő és konkrét tragikus vonásai bizonyos mértékig faji sorssá mitizálódnak. S Báthory alakjában a legerősebben, leginkább bántó vonás éppen ez a fajtamítoszban való élés és gondolkodás. Ez az a szembetűnő hibamotívum 3 Alszeghy Zsolt: Móricz Zsigmond történeti trilógiája. Katolikus Szemle, 1935. 113—114. 1.
