Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

A valóság vonzásában (Móricz-problémák) - Tóth Dezső: Móricz Zsigmond forradalomszemléletéhez (Báthory és Bethlen alakja Móricz Tündérkertjében)

az alakban, amely színezi az egész karaktert, jellemzi néphez való viszonyát, amely átüt álmain, hibáin és tragikumán egyaránt. Báthory álmai nemcsak a nép álmai — egyszersmind: „a keleti úr Attilaálma "-i. Mikor nekiindul: „a napkeleti urak gőgje éb vére buzdult föl benne", s lelkében a „hujjáhuj" üvöltése él. „Mintha megindulnának szívében s szíve szárnyán a büszke bús fellegeken szálló sasmadarak s a rabló király dögleső serege." Az a lázadás, forradalmiság, az a keserű tragikus tiltakozás, aminek hordozója Báthory alakja, Móricz tollán sokszor ennek a napkeleti barbárságnak érzelmi köntösében és terminológiájában jelenik meg. Jellemzően mérhető le ez a kettősség Báthory és a nép kapcsolatában: említettük, mennyire együtt élt, nőtt, nevelkedett a néppel. De milyen nép ez? Ezek nem Bethlen ólban lakó, patkányt evő nyomorultjai. Ezek mind legények, hetyke, magukra kevély, ficánkoló lovú, fényes szerszámú vitézek, a „csodamenet" emberei, akikkel a virtus és kaland, kard és hetyke férfiúság köti össze őt. Ez a nép nem a történelem igazi népe, ezek a fejedelem jól táplált legényei, akik a forrongó nyomorúság közé rúgtatnak rendet teremteni, mint ahogyan nem a történelem igazi népe a hajdúk serege sem, e vad és kósza nép, mely csak a rablásnak örül, és nem nézi se fajtáját, se vallását, se igazságát: „üsd, vágd, nem apád". A hajdúk amolyan pokol-csapata, mindenre kapható kalandor nép, amely ezen a barbár-kalandor alapon leghűbb és legegyenrangúbb szövetségese Báthorynak. Szövetségesei, „mert ezek nem akarják megérteni az új időket, nem akarnak csahos paraszttá lenni, vér van bennük s erő, s nem kedvelik se a szántást, se a kapálást, de kedvelik a rablást és vérontást". ítélet-e ez vagy dicséret? Móricz maga is kettősen érez, és kettős érzelmeket kelt: Móricz álláspontjának tisztázatlansága rejlik a jelentés bizonytalansága mögött. S a székelyek, Báthory másik népe is „külön nép", Csaba népe, amelyhez a „magyarságnak" annyi hamis ideológiája fűződik. Mikor a fejedelem legényeivel, „kódis" vitézeivel beszélget a szászok gazdagságáról, nem tudjuk (különösen ha nem hárítjuk el magunktól a sodró, talán a regény egyetlen más pontján ilyen érzelmi izzásba nem hevülő hangütést), osztályharcról vagy fajgyűlöletről van-e szó. „A fejedelem hallgatása olaj volt a tűzre s a vitézek lelkében mint a puskaropogás sistergett ki az idegen faj elleni gyűlölet, a szegényeknek a gazdagok ellen érzett vadsága ..." Melyikről van szó? „A csöndes és unalmas építkezők", a szászok világa ellen fejedelem és legények valami feudális, úri-paraszti, történelmi városgyűlölettel fordulnak szembe, s nem tudni, forradalomra vagy rablásra készülnek-e. Azt az egyértelmű beállítást azonban, hogy Móricz az ilyen és ehhez hasonló jelenetekben és fordulatokban pusztán a retrográd, a történelmet viszszaforgatni akaró ellenforradalmi barbárságnak a bírálatát adná — nem lehet elfogadni. Nemcsak mert akkor el kellene feledni mindazt, amit Báthory alakjának végső soron forradalmi jelentéséről mondtunk, de azért is, mert így figyelmen kívül hagynánk ezt a népi-paraszti (székelyek, hajdúk, legények) felé való tájékozódást, ami elválaszthatatlanul összefonódik és összemosódik ezekkel a történelmileg, politikailag hátramutató elemekkel, s nyilván figyelmeztet az ezekben rejlő ellentmondásra, több-jelentésre. Nagy Péter saját kiemelésével így közöl a regényből egy Báthoryra vonatkozó részletet/' „Egyetlen csapásra megtörte a szászság erejét s meg fogja törni a nemességét is: s akkor a háta mögött lesz a néhány kiváltságos helyett 4 Nagy Péter: i. m. 162—163. 1.