Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Visszatekintés - Almási Miklós: Egy nevelődési regény a középosztályról (Ottlik Géza: Iskola a határon)

a többiek, akik feltalálják magukat a kettős morál nyújtotta lehetőségekben, tehát a kétszínűek az igazán rátermettek, egészségesek, ha kicsit vadak is. Mert Medve tényleg furcsán viselkedik. Kitűnő tornász, de mikor kivezénylik, hogy a többiek okulására, a tiszthelyettes úr parancsára mutassa be, hogyan kell csinálni ezt egy „stramm" fiúnak, egyszerűen összeomlik, csődöt mond. Mert hazugnak tartja ezt a külön produkciót, egyszerűen képtelen végigmenni a szeren. S az olvasó, mivel nem tudja, honnan van Medvében ez a görcs — gyengeségnek véli. Gyengeségnek azt, ami Medve ellenállóképességének, későbbi emberi kiteljesedésének és lázadásának titka: „be van oltva" a kettős morál ellen. E kettős morál érzékeltetése, pusztító kíméletlenségének leírása, majd a kikerülhetetlenség mítoszának ellenpontozása azzal, hogy van más út is, ez a regény legmélyebb kritikai szintje. Mert nem a gépezet embertelenségének, manipulációs módszereinek feltérképezése a döntően új Ottlik regényében, hanem a dresszura igazi céljának megsejtése és bemutatása: ez a mechanizmus éppen ezt a kettős morált, az alkalmazkodásnak ezt az emberi álságát akarja „tartásként" kiépíteni a leendő tisztekben. S olyan következetesen dolgozik, hogy húsdarálójában voltaképp mindenkiben kialakul ez a kettősség, már-már Medvét is megfertőzi, ha ez a legbensőbb, emberi-fiziológiai undor meg nem védené a betöréstől. Ottlik ezzel a kivétellel jelzi a kettős morál társadalmi általánosságának kialakulását. És ezzel nő jelentős alkotássá az Iskola a határon: hiszen nemcsak a „zögerei" jellemzője ez a kettős morál, hanem az úri középosztály egészének is ez legrejtettebb titka. Ami az iskolát, a gépezetet illeti, ezen a ponton ez is lelepleződik. Ha ezt a nevelődést az „ősképpel", a porosz kíméletlenség és militarista szellem nevelődési módszereivel, valamint végtermékeivel hasonlítjuk össze, voltaképp az egész regény szatírává változik. Ami a porosz katonatiszt formálódásában hasonlónak látszik — az alávetettségre való szoktatás, az önmegtagadásig menő parancshűség, a katonai tisztesség fanatizmusa, a lefelé kialakuló megvetés és felfelé való kíméletlenül sima ambíció — az itt csak torz másodlagosságában található. De Ottlik itt is pontosan rajzol: ez a magyar „antivilág" másodlagossága, a másolat torzítása. Az önmegtagadás éppúgy csak felszíni képződmény vagy éppen hazugság, mint a parancshűség, amit újra meg újra kijátszanak, és az a vagány, aki ezt meg meri, meg tudja tenni. Mert a szigorúan vett „katonai" erényekben is ugyanaz a kettős morál dolgozik, mint az emberi viszonyokban. A „porosz erényeknek" itt legfeljebb egy K. u. K. típusa, közép-európai hibridje tenyészik, melynek osztrák változatára mondták, hogy „Diktatur, mit Schlamperei gemildert" — trehánysággal enyhített diktatúra. Ez a szerkezet és jellemzés talál itt is: ez a nevelési rendszer e slampos diktatúrához való alkalmazkodás technológiáját van hivatva kialakítani. Ezért nem is a poroszosítás a cél, hanem a közép-európai hatalmi szerkezethez illeszkedni képes belső tartás megteremtése: a kettős morál kialakítása. A középosztály önbírálata és értékvédelme A magyar irodalomnak régi elszámolni valója, tematikusán is megfejtendő kérdése: a magyar „középosztály" problematikussága. A 67-et követő fejlődésben a dzsentri megjelenése jelentette ennek a rétegnek első krízisét, az a dzsentri, amit Mikszáth írt meg középosztálybeli funkciójának eredeti felhalmozódásában és csődjében. A problematikus szerepet az az ellentmondás jelezte akkor, amit a konzervatív Szekfű Gyula két vonással jellem-