Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Visszatekintés - Almási Miklós: Egy nevelődési regény a középosztályról (Ottlik Géza: Iskola a határon)
zett: a nemzeti fejlődés vezető szerepéről való lemondással, és a lefelé való elzárkózással. Valamint azzal a hamis tudattal, mely ezt a lefelé elzárkózást egy képzelt felfelé elzárkózásba csomagolta magának. Az ún. „történelmi középosztály" későbbi hányódását, fiktív létét, társadalmilag valós jelenlétének konfliktusait Móricz (Rokonok) majd Németh László regénye (Égető Eszter), később a már említett Keszi-regény, Szabó Magda és Major Ottó, más és más oldalról, más és más illúziótól szakadva, vezetve közelítette meg. A középrétegek problematikussága több gyökérből táplálkozik — a tisztán polgári vezetőréteg kelet-európai eltorzulása, a tiszti-államhivatalnoki-kispolgári „amalgám" kialakulása (amire Ránki György—Berend T. Iván tanulmányai hívták fel a figyelmet), a katolikus-protestáns kettősség és munkamegosztás, mint ideológiai elválasztó és egyben összetartó kovász ellentmondása együttesen alakít és tart össze. Mégis ennek az osztályfogalmakkal csak felszínesen jelezhető amalgámnak, amit a „középosztály'-kategória képvisel van egy szembeötlő tulajdonsága: a társadalmi funkció hiánya, amit viszont egy fiktív, hamis tudati, de gyakorlatot is vezetni képes álrealitás tölt ki, illetve helyettesít: a középosztály aspirációi, önmagáról alkotott önáltató képe, magyarság-tudata (valamint nacionalizmusa, látens vagy nyílt antiszemitizmusa) s főként szupremáciájának meggyőződése állandóan viszályban állt létfeltételeinek labilitásával, hatalomból való tényleges kiszorítottságával, történelemben elfoglalt valódi szerepével. Miközben a fikció szférájában ennek a hatalomnak volt legfőbb letételményese, gyakorlatilag sem az államhatalomban, sem a gazdaságban, sem az ideológiában nem tudta igazán masszív társadalmi rétegként érvényesíteni jelenlétét. A kettősség — egyfelől a fiktív hatalmon belüliség, másfelől a gyakorlati kizártság, egyfelől a felsőbbségtudat, másfelől az anyagi bizonytalanság, amit mindig kompenzálni kellett a valós lét deficitjével szemben — ez a kettős életvitel vezetett a kettős normákhoz, a kettős életmorálhoz is. A lét és fikció közötti űrt ki kellett tölteni, hazug etikettel, a látszatot tartó, kifelé élő házirenddel, képmutató vallásossággal, (mely persze megtűrte, sőt elvárta az igazit is.) Ennek a kettősségnek egyik pólusán a dzsentri, a jópofa szélhámos, a kártyás, a feszengő látszatokban élő úriember áll, a másikon a puritánizmus önkínzása, a felfelé törekvés dresszurája, az értékek aszketikus fenntartása, a bezárkózás a „középosztály" tisztességébe. Ez a problematikus lét kínálta a magyar regény újabb fél évszázadának alapanyagát és témáját: a lét és fikció szembesítése, az álmodozó, jelszavakban, látszatokban élő világ leleplezése — vagy e kettősségben is megmaradó értékek töredékeinek féltő védelmezése, felmutatása, például hívása. Ez a kettősség mindenképpen megnyomorította alakjait, és ez a típus kínálta ennek a regényfejlődésnek „problematikus hőseit". Másrészt ennek a rétegnek amalgám mivolta, szerepének társadalmi torzulása — sajátos „nem létezőén létező" szociológiai státusza — mintha egyben fékezte volna a nagyregény vonulatának igazi kibontakozását. (Talán nem véletlen, hogy Ottlik is csak egy regényt tudott ebből az életanyagból írni.) Mert e kettősség, a valóság és fikció egymást gáncsoló közege mögött egy hiányjel áll: e réteg szociológiai értelemben vett megfoghatatlansága, belső töredezettsége, osztályellentétektől áthasogatott valósága. Vagyis, a magyar „középosztály" már 67-től kezdődően, egy ontológiailag nem létező, de a társadalom tudatos gyakorlatában mégis jelenlevő jelenségként élt. A regény számára ez volt a tehertétel: a nem-létező-lét rendkívül kedvezőtlen talajt kínált az írói kiindulópont, a mérce, a távlat értelmében. A kritikai megközelítésnek alig volt fogódzója, hiszen hiányzott a „honnan"-ja — csak később, a népies irodalomban és a marxista világkép talaján (Déry)
