Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Tudósítás az új világról - Fenyő István: Költői tudósítás a Szovjetunióról az ellenforradalmi Magyarországon (Illyés Gyula: Oroszország)

séli el neki izgalmas kalandját. Végig magasrendű művészettel teremti meg a családiasság, az intim beszélgetés, a fesztelen diskurzus, a kötetlen és közös eszmecsere — azaz a lehető legőszintébb megnyilatkozás atmoszféráját. Többek között azzal is, hogy megszólaltatott, illetve bemutatott alakjaival legtöbbször tegeződik. Oly magától értetődő bizalmassággal, kordiális szívességgel szólítja meg őket, s azok őt, mintha legalábbis egy sárközi faluban távoli rokonaival beszélgetne. Társadalmi érintkezésében nincs semmi nemzeti elkülönülés, akiknek szavára figyel, azokat osztálytestvéreiül érzi. S ne hallgassuk el: az otthoniasság e páratlanul meleg és intim légkörének felkeltésében az is közrejátszik, hogy az író saját személyéről következetesen eltereli az ábrázolás fénycsóváját. Voltaképp sohasem önmagáról ír, csupán katalizátorszerepet szán magának abban, hogy képzeletbeli mikrofonja elé állíthassa az embereket. Az ábrázolás színei — ez természetes! — a magyarság nyelvrokonainál tett látogatásának elbeszélésekor ragyognak fel leginkább. A közös sors, az egy családba tartozás érzelme jóval többet sűrít itt magába, mint amit a nyelvrokonság puszta ténye indokolna. A megjelenítésen elömlő tiszta líra, a jelenetek gazdag emocionalitása annak a nagyfokú szociális változásnak is szól, amely életükben bekövetkezett. Ez a fejezet csupa szivárvány, elemi játékosság, felhőtlen kedvesség. S e költőiség közepette Illyés ismét alapvető tényekre eszméltet. Olyanokra, hogy míg azelőtt a mordvinoknak csak kilenc százaléka ismerte a betűt, jelenleg kilencvenkét százalékuk; hogy a nyelvükön irodalmi folyóiratok, napilap, könyvek jelennek meg; hogy elkészült a mordvin nyelvtan stb. Mindezt pedig egy olyan ország olvasóinak írja, ahol másfél évtizede egyhuzamban folyt már a szomszéd népek elleni nacionalista irredenta uszítás. Az elmondottak pedig magában rejtik Illyés könyvének legfontosabb igazságát. Azt, amit az író „kimondatlanul", de az ábrázolás közvetítésével folyvást kimond: a kommunista magatartás és elviség az emberszeretetnél, a többi emberrel törődő kollektivista érzületnél kezdődik. Annál a szemléletnél, amelyik nem az elképzelt jövő absztrakt embertípusának akarja építeni a szocialista társadalmi rendet, hanem oly módon dolgozik ez utóbbi megvalósításán, hogy e munka alakító hatásával egyszersmind nevelje, építse is a jelen átmeneti emberét, formálja alapvetően közösségi lénnyé, a jövő felszabadult polgárává. * * * A tartalmi gazdagság a műfajok, hangnemek, ábrázolási- és stílusformák sokoldalúsága révén érvényesül az Oroszország lapjain. A lazán, mozaikszerűen és látszólag szervetlenül sorakozó fejezetekben interjú váltakozik társadalmi elemzéssel, helyleírás portréábrázolással, látogatásokról tudósító riport lírai vallomással, életkép vitázó dialógussal, úti feljegyzés ironikus társadalombírálattal. A művészi módszerek, előadói tónusok, megközelítések sokasága az élet sokszerűségét és dinamikáját hivatott érzékeltetni. Olyan Illyés könyve, mint egy remekbe készült dokumentumfilm: a vágások egymás mellé szerkesztésével, a rejtett kamerák mozgatásával a szovjet életnek nemcsak legkülönbözőbb oldalait mutatja be, de a legkülönbözőbb módokon is. Magatartását egy örökmozgó film operatőréhez hasonlíthatnám: olyanéhoz, aki szüntelenül változtatja a felvevőgép látószögét, mélységét, perspektíváját, az exponálás idejét. Legtöbbnyire apró szcenírozott jeleneteket illeszt egymás mellé, életképszerű pillanatfelvételek sorát: rendszerint színre viszi s így térben láttatja mindazt, amiről meg akar győzni.