Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Tudósítás az új világról - Fenyő István: Költői tudósítás a Szovjetunióról az ellenforradalmi Magyarországon (Illyés Gyula: Oroszország)
en diadalmassá, de akként, hogy kiegészül és feldúsul az utóbbinak elmélyítő, hitelesítő színeivel is. Attitűdjének összetettsége magyarázza hangsúlyozott „megfigyelői" objektivitását és leírásainak aprólékos részletességét. Már útjának legelején elhatározta, hogy mindent úgy fog tudatni, ahogyan látta: célja „a legtárgyilagosabb helyzetjelentés". Az esetlegességek sokaságát is aggályosan feljegyzi: a való világot — akár a legjelentéktelenebb mozzanatokat is — hívja segítségül ott, ahol a társadalom épp az ellentétére fordult az odahaza megszokottnak. Az apró valóságelemek, a közömbös-szokványos élettények fogódzót és hitelesítő keretet jelentenek számára az egyelőre „tótágast álló" világban: ezért írja le oly gonddal az emberek ruházatát, viselkedését, az utcai járókelők összetételét; tudósít arról, hogy a patak mellett mezítlábas gyerek két tehenet őriz; számolja meg a Kreml tornyait éppúgy, mint a Moszkva folyó kétpárevezőseit, sőt az egyik élelmiszerüzlet kirakatában látható áruféleségeket is. S ez a kicsinyesnek tűnő számvetés segíti hozzá első — és talán legfontosabb — felismeréséhez. Ahhoz, hogy a szovjet életforma lényege a változás, az alakulás és az elhalás szüntelen folyamata, a fejlődés állandósága. Még meg sem érkezett Moszkvába, már a vonaton feljegyzi: „... Szovjetoroszország lényege (amit az utazó első pillantásra tapasztal) az örök alakulás, a nyughatatlan erjedés". Ez mindjárt felkelti rokonszenvét: olyannyira harmonizál impulzív, örökégő egyéniségével, lobogó temperamentumával. Nagyon is jellemző — mind a látottakra, mind pedig a megfigyelőre —, hogy Illyésnek már az első mondata mozgást, cselekvést sugároz, szuggesztíven friss, dinamikus képet emberek együtteséről, közös akciójáról, egységbe szerveződő kollektív akaratáról. Aktivitás iránti rendkívül fejlett érzéke segíti hozzá, hogy a szovjet társadalomban oly éberen figyeljen fel múlt és jelen ellentéteire, hogy már kezdeti, csíraszerű jelenségekben is meglássa azt, hogyan fordul ez a világ a tegnapból a holnapba. összefügg ezzel másik alapvető tapasztalata: mihamar felfedezi, hogy a szovjet ember nem fél a jövőtől, az öregkortól, mentes a pénz, a vagyonszerzés kötöttségeitől. Ha valami, akkor ez valóban kedvére szolgál — ne feledjük: a gazdasági válság sújtotta Magyarországról érkezik! —, nem győzi hangsúlyozni, hogy a szovjet fiatalság tele van életbizalommal és szinte elemi harmóniatudattal. E szempontból árulkodóak útikönyvének legtöbbet használt fogalmai és kategóriái: jövő, tömeg, fiatalok, munkás, ifjúság, többes szám, gyermekkert, kollektiv. Illyés fiatalnak látja ezt a valóságot, telítettnek vitális energiával, életkedvvel, magabiztossággal: ezért is merül belé oly önfeledten, dúskál oly aggálytalanul milliárdnyi részmozzanatában. Akkor van igazán elemében, amikor tetterőt, expresszív energiát, emberi lendületet ábrázolhat. Ezért vonzódik előszeretettel a tömegekhez, veti bele magát kötésig a moszkvai bulvárok és utcák forgatagába, csatangol, ődöng, sétál a külvárosokban, utazik végállomástól végállomásig, tér be minduntalan a mellékutcákba, vár taxira a sorbanállókkal, döcög kocsin az úttest kövezetén, álldogál a boltok előtt. Megejti, ellenállhatatlanul vonzza a köznapi dolgok varázsa: dolgoké, amelyek ebben az országban mindenki számára egyenlően adottak. Feloldódik a kollektívum, a proletártömegek sűrűjében, s szinte kifogyhatatlan duzzadó erejük, egészségük, lelki épségük és jövőváró optimizmusuk művészi megörökítésében. Ilyenkor előadásában a cselekvő igék megsokasodnak, rendszerint a mondatok közepén helyezkednek el, s a centrális helyzet által mintegy magukba szívják a jelentés sugalló erejét. Ha tömegeket rajzol, akkor
