Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Felvillanó arcok a harmincas évekből - Mikó Krisztina: Egy faun arcképéhez (Hevesi András regényeiről)
személyiség Turauskassá fejlődésének lehetőségével. A két alteregó kapcsolatteremtési kísérleteinek alapja azonban „gyanúsan" egybeesik; nem vonzóbb az ellenpéldánál az „elkényeztetett úrifiú" társadalmi önkirekesztődése sem. A regény ezért kíséri végig a személyiség-hasadás kiegyenlítődésének folyamatát, hiszen a képtelenség határait súroló, tudat'os undorkeltés — például Georges kémként feljelentése — láncszemeinek egymásra építése során a szerző is „elárulja magát": Turauskas és Georges közös történet, az intellektuális önkínzás kísérleteit bemutató színjáték egyenrangú szereplői. Ebben az összefüggésben nem meglepő a kettejük első és utolsó találkozása között eltelt időben történő megdöbbentő események sora sem, mivel mindez csak eszköz — a magány „kijátszására". Ezt bizonyítja egyébként az is, hogy Hevesi a regény írása közben nem feledkezett meg színjátéka hatásfokának kontrolijáról sem. Cs. Szabó László figyelmeztet erre Hevesit idéző, lírai ihletésű tanulmányainak egyikében. Az író kísérleti alanyai előtt eljátszotta Turauskas „nagy zabálásának" jelenetét, „beugrott" szerepébe az aberráltságát bizonyító néger nő-kapcsolatban, majd, mindezt ellenpontozandó, eljátszotta a hősszerelmessé váló Georges figuráját is a „málnaízű csókú" Méla oldalán. A regény cselekményének menetével teljességgel azonosulva — hiszen a Párizsi eső elsősorban írója önéletrajzának fejezete — ismer Hevesi önmaga negyed századdal később esetleg szintén Turauskassá fejlődésének lehetőségére. Ezért iktatja ki nem kívánatos alteregója!' a párizsi félmúlt kísérleteit jelene, 1936 „távlatából" a jövő érdekében áttekintve. „Kirúgtam a néger nőt, Turauskasi pedig megölöm, .. . vagy odalököm egy másik úrifiúnak" — azaz Turauskas betöltötte funkcióját'. 22 A mérhetetlen egyedüllét okozta személyiségtorzulások variációinak seregszemléjében ugyanis a legtöbbet: a megváltás lehetőségét biztosította tiszta lelkű alteregója számára. Regénybeli szerepéről a legpontosabb ítéletet teremtője fogalmazta meg 23 : „teljesen kifejlődött szörnyként" akadályozta meg a Georges-ban is benne rejlő „szörnycsíra" kifejlődését, „ebben a klasszikus hagyományokon épült, ridegen előkelő városban jutva csak el a megalázottság paroxizmusának arra a fokára, amely ezt. a regényt állandóan, elejétől végig hevíti." S a saját „alvilágának" tagadásáig eljutó író „gyónása" előtt a hasonmásnak fejet kell hajtania. A kalandozások kora — azaz a regény — vége felé közeledik tehát. Georges — akiből idő közben Gyurkó lett — néhányszor kitörhetett önmagából, ahogyan kívánta. A szerelmet, a kiteljesedés utolsó, nagy lehetőségét azonban — mert szereppé értelmezte — eljátszotta önmagától. Megbukott mind a romantikus hős, mind pedig a maga köré képzelt társalgási színmű polgári mintaférj-alakjában. Az élmény mégis az eddigieknél súlyosabb, a döntés etikáját kikristályosító kérdések megoldását készíti elő. A párizsi esőt felváltotta a szikrázó napsütés. A felszabadítás! kísérletek hátterét biztosító szimbólumra nincs többé szükség: Georges — és vele együtt Hevesi is — végérvényesen hazatalált, az értékőrző etikai tartás birodalmába. Turauskas csak „múlt volt", „regényfordulat", annak érdekében, hogy a rokonlelkek ne tapogatózzanak oly gyámoltalanul egymás körül. Hevesi a legméltóbban: alakját múltjába építve, a tradíciók újra birtokba vételével búcsúzik tőle. Visszatérhet Egy budapesti gyermekkorhoz (Tükör, 1937.), melynek alapélménye — láthattuk már — „az ártatlanság, a szabadság, a mindenre való ké22 cs. Szabó László: A colmari Katonasír, új Látóhatár, 1978. március 449—457. 1. 23 Interjú az íróval. Könyvpiac, 1936. május 2. 1. évf. 5. sz. 3. 1.
