Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Mikó Krisztina: Egy faun arcképéhez (Hevesi András regényeiről)

kezdetét" jelentő Szabadság téri bérpaloták világához sokszor, S nem véletlenül tér még majd vissza Hevesi: egész életútjára ható, „transzcendentális otthontalanság"

1

^ — élményének eredője is ez a környezet. A társakra találás öröme helyett az örök nosztalgiák színhelye, melyben a természetellenes lesz a valósághű: a felelőtlen, édes élet gondtalanságát, a „változatosságot, kalandot és regényes hangulatot" — tehát a felszabadult gyermekkor minden kulcsszavát — csak a betegség jelentheti a fizikuma okán eleve kívülrekesztett, utcagyerekek röhejévé váló, nagyon-nagyon magányos kisgyerek számára. De mert tradíciók forrása — mégis ez az a környezet, melynek emlékét az író egy életen át „támasztja fel" önmagában. Regénye is időben ott és azokkal a problémákkal kezdődik, amelyek között Szabadság téri hősünktől elbúcsúztunk: „Mit köszönhetek ennek a gyerekszobának ...? Arra aligha neveltek, hogy fölvegyem a harcot az élettel, arra meg egyáltalán nem, hogy ábrázoljam az életet. .. Engem magamra hagytak saját magammal,. . . magányban töltött gyermekkorom habozóvá és bizonytalanná teszi a tollamat, és néha még a legegyszerűbb szavak sem jutnak eszembe." (Kiemelés tőlem — M. K.) — zárul a mindig hét órakor eleredő Párizsi eső kezdetét jelző novella, bár a regényhez írott, egyedül a Szép Szó 1936-os évfolyamában megjelent előszó négy esztendő elteltét jelzi, s az író felöltötte már a pásztorjátékbeli faun maszkját és jelmezét: „Elég sokáig mutogattam magamat, itt az ideje, hogy elrejtőzzem ... Az egyéniség fényűzés, ... közönség nélkül semmit sem ér. Itt az ideje, hogy elhajítsam az egyéniségemet, elég sokáig erőlködtem, hogy észrevegyenek .. . Legfőbb ideje, hogy felnőjek."

1

'

1 Az elfogulatlan önvizsgálat, az egyéniség nyílt vállalása tehát a gyermekkor nagy élménye lehet csupán, a felnőtté érés mérföldköveit az illúziókkal való leszámolás következtében választott magatartásformák megőrzése, azaz a szerepek zökkenőmentes végigjátszása jelzi. Az előszó tanúsága szerint ezért kell a regénynek az ifjúkor önvizsgálati eredményeit rögzítve a legfontosabbat, a „s mi vagyok én?" problémáját megoldania: „Hogy ki vagyok, azt már tudom, — a külvilágon sikerült kitenyésztenem magammal szemben minden lehetséges magatartás valamennyi változatát. De mi vagyok? ... Mi az, amit sohasem tudnék eltékozolni, ami valamennyi kalandom és hajótörésem után is sértetlen marad? Mi az, ami énbennem van és megszabadíhat önmagamtól? ... Mire ennek a könyvnek a végére érek, talán tudni fogom."

15 — „adja föl" műve számára a megoldandó kérdések áradatát Hevesi. A mű igazolta az alkotói célok maradéktalan megvalósítását. Megjelenése ugyanis óriási vihart kavart, kritikusainak egy része teljesen értetlenül állt előtte. A „kifinomult kevesek" azonban — így például a Párizsi esőt saját regénye „folytatásának" tekintő Márai Sándor — „megkönnyebbült elragadtatással köszöntik ... az igazi, vérbeli, céhbeli"

16 írót, aki a polgár újabb vallomásainak lejegyzésével tovább árnyalta az életforma már ismert önarcképét. Szempontjairól egyébként Hevesi önvallomás-értékű, s nem véletlenül épp az 13 Lukács György definíciója, i. m. i. k. 114. 1. l'» Hevesi András: Előszó. Szép Szó, 1936. 2. sz. 333—336. 1. 15 Hevesi András: i. m. 336. 1. l(> Márai Sándor: Hevesi András: Párizsi eső. Az Üjság, 1936. május 9. 5. 1. Hogy a regény megjelenése az átlagosnál nagyobb feltűnést keltett, azt a róla szóló recenziók éles, pro és contra megoszlása bizonyítja. Maráihoz hasonló lelkesedéssel fogadja e művet a Budapesti Hírlap ó — betűjelű kritikusa, úgy ítélve meg, hogy Hevesi „szabályos regény helyett brilliáns írással" lepte meg olvasóit, s „az eseménytelenségért egy lenyűgözően izgalmas egyéniség, egy tra-