Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Felvillanó arcok a harmincas évekből - Szabolcsi Miklós: Pesti szürrealizmus: Komor András egy novellájáról

ben is kiáltó, harsány színek: fehér szappanhab és a háttérben kék és rózsaszín között ingadozó égbolt, piros selyemnyakkendő kék pillangókkal, rózsaszínű tinták, a kék bőrű és piros szőrzetű llagmai nők, a két szín minden árnyalatában — közben pepita és gyöngyházszínű szigetek —, majd jóval később a kék és piros végtelen ... Gyerekkönyvekre és rajzokra és persze Gauguinra emlékeztétésül, és egyúttal az álom élességének jelzésére. Játékosan olyan világot érzékeltet, ahol a szokatlan színek uralkodnak. Illatok és hangok is élesen, kiáltó, feltűnő voltukban, s ugyanígy mesés-gyermeki, exotikus és irreális képzeteket keltő tárgyak — (a „tazmán módra kocsonyázott juh-hús és a kissé édesített mákkivonatban főtt, úgynevezett rumpudding" az Ütleírás kezdetén; vagy a csónakba elvitt tárgyak a végén). Különleges szerepet játszanak a nevek, az európai irodalom kétszázados egzotikum-keresése, távoli, immár ironikus folytatásaként a Llagma Tamir, a Taal szigetek, a maguk változatos nyelvi asszociációkat keltő neveivel (Gamani-Taal, Saoka-Taal, Ha-Mamma-taal), és mintegy ellenpontul, a valóság-illúzió megteremtéséül Murray-Town — az álom-atmoszférát, a valóság kisérteties-irreális auráját teremtik meg. Honnan hova tart a novella utasa, honnan hova utazik? Amit az első személyű elbeszélő elhagy, elhagyni kíván: saját élete, gyermekkora — emlékek, szagok, benyomások — de főleg a haza, a rendőrök és felügyelők Európája és hazája... Már a második bekezdésben is erre utal: „Bevallom, nem minden szorongás nélkül váltam meg hazámtól, a földtől, amely ha megélhetést nem is, annál szebb álmokat adott... ablakom alatt katonaság vonult", majd az ostort emelő főnök, utóbb az állomásfőnök és a díszbeöltözött rendőr jelenik meg, — a szűkös és elnyomott ország jelei. Az utazás vége felé, már a lezáráskor a pesti kispolgári család és környezet emlékképei bukkannak fel, Komor előző műveinek, az R. T.-nak és Fischmann S. utódai világa (gesztenyesütő, viceházmester, Rezsin nagynéném). Egyébként az erőszakszervezetek jelenléte, a tilalmak és az értelmetlen rend motívuma szinte behálózza a novellát: az „Idegeneknek tilos a bemenet" táblával, a sorakozó legénységgel... Útközben pedig, elszakadóban a hazától, az otthontól, egyre inkább a fantázia és a fantasztikum veszi át az uralmat. Amint lassan úszik a hajó az időben, úgy egyre inkább átkerülünk a vágy, a fantázia birodalmába. Ez az új valóság eleinte még tele van a régi, elhagyott elemeivel, — a mesevilágban iá folytonosan, fenyegetően ott vannak a tilalmak, a falak, az őrzés („rend a lelke mindennek ..." ; a világot eltakaró, nyomasztó, szinte kafkai sárga fal, a halált hozó véletlen füttyszó, az emberek ellenségeskedése, kétszínűsége ; — mindannyi jele a névtelen iszonyatnak, amely már nem mint Kafkánál, előreérzés, hanem meglevő veszélyek és félelmek kimondása). De a fantázia is segít felszabadulni; a Murray-town-i lengyel tanácsai már az igaz és nem igaz, a lehetetlen és a vágyott, a szűkös és a kitáguló határán vannak. Van a novellában egy „kibeszélő" kulcsjelenet: az emlékezés a se alvó, se éber állapotra a reggeli kádfürdőben, — egyszerre gyermekkori emlék és egyszerre szürrealista írás-gyakorlat, álom és valóság, reális és irreális közti határ elmosása, térbeli és időbeli végtelenség, gyermekkortól békés öregkorig, Párizstól Vladivosztokig egy kádban ... A többszínű végtelenség, a képzelet végtelenje felé. A fantázia és a szabadság terepe a novellában az erotika. Már az indításnál ott a — lebontott, egyszerűsített freudizmussal könnyen érthető motívum