Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Felvillanó arcok a harmincas évekből - Szabolcsi Miklós: Pesti szürrealizmus: Komor András egy novellájáról
— a különböző színű tornyok, majd a lovak: lefordítható penis-szimbólumok. Majd végig — a korlátlan és a szabad szerelem, a nemi érintkezés vágya, hol kamaszos sóvárgással, hol ironikus-gátolt felnőtt módon, — vidám csúcspontként, Lemal „tevékenységével" Llagma Tamiron, a koránérett, piros szőrzetű lányokkal... Mindez egyszerre a sóvárgás és a nosztalgia hangján és ugyanakkor ironikusan, egyszerre repülő képzelettel és fanyar mosollyal, egyszerre a szuverén költő és pesti kispolgár gondolat- és képzeletkörével. Szinte minden egyes mondat ellenpontozza a másikat, — líraiságot, meghatottságot a fanyar félmosoly, az irónia, az idézőjelesség ellensúlyoz. És meddig tart, hova vezet az út? Egyre messzebb, távolabb az élettől, az emberektől, a köznapi tárgyaktól, a világtól. Emberek, tájak, tárgyak lassanként hagyják el az utazót, — először a szárazföld, a sziget, majd a hajó marad el. Az abszolút szabadság hónába értünk, — vagy ahogyan a Murray-town-i lengyelnek nem annyira szavai, mint inkább hallgatásának hangvétele jelzi, talán egy Nietzsche-i, Gide-i egyéni önkiteljesítés lehetőségeit látjuk? (Megszólal azonban az ironikus-fájdalmas ellenérv: „A föld, ahol születtem és éltem, mily messze van s mégis a múltam itt is rámtalál" — a harmincas-negyvenes évek külső-belső emigránsai dilemmájának, fájdalmának megfogalmazása.) Vagy talán a megsemmisülés, a feloszlás, a halál felé hajózik az utas? Sziget, csónak, álló tenger — annyira emlékeztetően a kelta mítoszra, az Ile de Sein-re, a Holtak Szigetére, amelyet Honti János éppen ez idő tájt fedezett fel szép tanulmányban 3 a magyar olvasó számára, — ezt látszik sugallni... De hiszen abszolút szabadság, abszolút önkiteljesítés, és halál azonos is lehet. * * * i Ez az álomból, meséből, és iróniából összeszőtt Komor András szöveg a sajátosan módosult hazai szürrealizmus második hullámának példája is lehetne. Mit kaphatott a szürrealizmustól, — közvetlenül, vagy áttételekkel, másképpen: mi az, ami itt emlékeztet a szürrealista elvekre és gyakorlatra? Az álomtechnika alkalmazása, — különösen ebben a formában, amikor a részletek látszólagos éles rajza ellentétben van az egész elmosódott álomszerűségével. A belga szürrealista festőkre, Magritte-ra, Delvaux-ra, némiképpen Chiricora is emlékeztetően. A szürrealista regénynek is kelléke, az előbb nagyranőtt képpé, majd önálló epizóddá vált asszociációk felsorakoztatása is. Még inkább a szürrealizmushoz és köréhez csatolja a „képzelet, mint az abszolút szabadság terepe" gondolat, az Űtleírás egyik vezető motívuma. Még közelebb viszi a Nádjához, vagy A párizsi paraszthoz az a sajátsága, hogy a szabadság és a fantázia világába minduntalan betörnek a kisgyerekkor emlékei, és ott zsúfolódnak a polgári lét legmindennapibb kellékei, legközönségesebb epizódjai — olykor belőlük sarjad ki a meseszerüség, mint Komornál a színesen megstoppolt zoknikkal. A freudi elmélet szinte gépies, olykor ironikus felhasználása is alkotórésze lett a szürrealizmusnak. Mint ahogy az Útleírás mélyén továbbélő „Blaue Blume" romantikus motívum is a szürrealizmus áramlatában lelhető meg. E sajátságok, elemek egyrésze más törekvésnek és áramlatnak is része, — de ilyen együttesük leginkább mégis a szürrealizmusra jellemző. a Honti János: A sziget kelta mítosza. Argonauták, 1937. 1. sz. 5—16. 1.
