Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Kelevéz Ágnes: Gulliver újabb utazásai (Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba, Capillária, Szathmáry Sándor: Kazohinia)
a holdról, a tengerről, a csillagokról, amit a nő — mindent szó szerint értve — teljes értetlenséggel fogad, majd így válaszol: „Felébredt a vágyam, és különben is még két gyermeket kell szülnöm. Képes volnál-e nemi munkára?" Egyszerre derül ki Gulliver széptévési szertartásának nevetségessége és a hin nő pusztán a célszerűséget és a szükségleteket szem előtt tartó lélektelen gondolkozása. Ez a megbonthatatlan ésszerűség Gulliver számára — az ember számára — kibírhatatlan, a hinek a lelket betegségnek t'artják, semmiféle érzelmet nem ismernek, sem gyűlöletet, sem szeretetet, sem barátságot, sem szerelmet. Ha Gulliver elsírja magát — szemorvoshoz viszik, ha mosolyog —, őrültnek vélik. Gulliver elviselhetetlennek érzi a hinek siváran tökéletes világát, és bekéredzkedik a Kazohinia rezervátumában élő, külön társadalmat alkotó behinekhez, remélve, hogy magához hasonló, érző élőlényekkel találkozik. Gulliver az utópisztikusán tökéletes társadalomból — kollektív tébolydába kerül. A bellinek élete az emberi társadalom szatirikus képe. Most fonákjára fordul a helyzet: az első részben Gulliver életmódja, gondolkodása tűnt abszurdnak a hinek világa felől nézve; most viszont Gulliver látja nevetségesnek a behinek szokásait. Csakhogy a behinek élete csupán külső megjelenési formájában és nem lényegében különbözik az emberi társadalomtól, így közvetetten Gullivert is karikírozza. Gulliver sorsa a behinek között, a regény második része, mintegy tükörképe az elsőnek. Ugyanazok a gondolatok térnek vissza, csak most visszájukról nézve. A behineknél az a szokás, hogy barátságos farvakarással üdvözlik egymást. A köszönés formájának esetlegessége itt is, mint az első részben nevetségessé válik, csak most Gulliver szemében. Az erkölcs területén is fonákjára fordul minden a behinek között. A hinek, Gullivertől és a behinektől eltérően, nem ismernek erkölcsi szabályokat, ők csak természeti törvényeket fogadnak el: ha hőség van, meztelenül járnak, amit viszont — minden ésszerűsége ellenére — Gulliver erkölcstelennek tart. A behinek másképp vélekednek az erkölcsösről és erkölcstelenről. Ők az evéssel kapcsolatos dolgokat szégyellik, az ürítést pedig a lehető legnagyobb nyíltsággal végzik; éppen fordítva, mint az Gullivernek természetes, erkölcsös lenne. Gondolatról gondolatra haladva a regényben mindenütt felfedezhetjük ezt a hármas, hin-behin-Gulliver megfeleltetést: hogyan gondolkoznak bizonyos dolgokról, hogyan cselekednek egy-egy szituációban a hinek, a behinek és Gulliver, vagyis az emberek. Szathmáry szellemes következetességgel járja végig a gazdasági, politikai, kulturális élet ellentmondásait. Azonban ez a szellemesség egy ponton túl monotonná kezd válni. Szathmáry mindenütt jellegében ugyanazt a módszert használja, hogy nevetségessé tegyen valamit. Megfigyel egy jelenséget (pl. a köszönés gesztusát, miért pont a kalapot emeli le az ember) ennek esetlegességét felnagyítja, irányát megváltoztatja, más de jellegében hasonló formát húz rá, (farvakarás) ilyen módon hoz létre komikus szituációt. Nyelvi konvenciót (férfi és nő magázódását) hozzá hasonló szintű, más nyelvi konvencióval cserél fel (a behin nők és férfiak házasságkötés előtt múltidőben beszélnek egymással). Hiányzik nála a fantázia-kavalkád, amit Karinthynál megtalálunk. Szathmáry mérnöki pontossággal, intellektuális erővel alkotja meg jelképeit, Karinthy pedig roppant teremtő erővel egy merőben új, szimbolikus fantáziavilágot teremt. Swift és Karinthy Gulliverje egy-egy utazása folyamán eljut saját hibáinak katartikus felismeréséig; Szathmáry Gulliverje nem, pedig a regény párhuzamos szerkesztése folytán ez kétszer is megtörténhetne. A regény első részének