Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Kelevéz Ágnes: Gulliver újabb utazásai (Karinthy Frigyes: Utazás Faremidóba, Capillária, Szathmáry Sándor: Kazohinia)

tetése, mely Karinthy életművét jellemzi, mind adekvát formára talál a swifti regénytípusban. Az Utazás Faremidóba — háborúellenes prófécia, ahol Karinthy felvonultatja és megcsillogtatja ironikus fegyvertárának minden darabját. A regény 1914 júliusában, a háború kitörésének pillanatában kezdődik. Gulliver a háborúban résztvéve teljesen magáévá teszi a háborús frazeológiát és pszichológiát'. Unos untalan használt háborús jelszavaiban Karinthy kíméletlen iróniával főlfejti az önellentmondásokat, hazugságokat. A Faremidó — és más Karinthy-művek — egyik legfőbb jellegzetessége, hogy a regény — vagy elbeszélés — szövegét szinte mondatról mondatra, fogalomról fogalomra haladva az ironikus önellentmondások bonyolult rendszere hálózza be. így szinte nincs egyetlen szó sem, egyetlen fogalom sem, amelyet valamilyen módon ne kérdőjelezne meg Karinthy. Megpróbáljuk kibontani, a regény első oldalát elemezve a szöveget átszövő ironikus szerkezeteket. Gulliver megfogadta — eddigi szomorú tapasztalatai alapján — hogy soha többé nem kel útra, nem hagyja el Angliát. Ez az állítás azt sugallja, hogy Gulliver azért nem akar többé hajóra szállni, mert fél, hogy „határtalanul szeretett hazáját" elveszítheti, azaz nem akarja életét fölöslegesen kockáztatni és veszélyeztetni mindazt a drága értéket, amit a „haza" jelent számára. A szövegben továbbhaladva azonban kiderül, egészen más volt fogadkozásának alapja, merőben más jellegűek a „szomorú tapasztalatok". Gulliver elutazásával „csak oktalan és céltalan keserűséget okoz magának, nem gondolva meg, hogy egyszer mégiscsak vissza kell térnie forrón szeretett szülőföldjére." Azaz akkor érné meg, hogy elutazásával keserűséget okozzon magának, ha többet nem térne vissza, ha viszont visszajön, céltalanná válik minden fájdalom. Akkor meg minek a fájdalom, avagy minek elmenni, ha úgyis visszajön az ember. Azaz sem az elutazás, sem a visszatérés nem hordoz semmiféle értéket, teljesen kiürült jelentésük. Ennek a közömbösségnek látszólag ellentmond, hogy az elmenés oldalán „keserűség" áll, a visszatérés oldalán „forrón szeretett szülőföld". De a „minek elmenni, ha úgyis visszajön az ember" semlegessége — egy pillanatra egyenlőségjelet tesz a „keserű" és a „forrón szeretett" közé, értelem és érzelem nélkülivé teszi a kifejezéseket, de csak egy pillanatra, hogy utána újra visszabillenjenek a szavak eredeti jelentésükhöz, és így viszont az egész állítás veszítse el értelmét. Gulliver másik szomorú tapasztalata: ,,.. . hogy egyebet ne mondjak, csak azt a majdnem végzetes kalandot említem fel, midőn a hajó orrából beugrottam, a tengerbe, afölött való elkeseredésemben, hogy erővel viszsza akarnak hozni Angolországba, amely alkalommal csaknem életemet vesztettem." Tehát, Gulliver életének volt egy pontja, amikor inkább a halált választotta volna, mint „hőn szeretett hazáját". A „hőn szeretett haza" kifejezés ezennel elvesztette minden értékét, kongó, üres frázis marad a regény végéig. ,,Ha itthon maradok, soha nem kerülök vala ilyen helyzetbe." Az előbbi gondolatmenetet folytatva, azért nem szabad utazni, hogy az ember rá ne ébredjen arra, más világokat látva, hogy hazájában a halálnál is rosszabb élete van. Ha összevetjük konklúziónkat első feltételezett állításunkkal, látjuk, hogy homlokegyenest más, és innen nézve az eddig olvasottak minden állítása újra átértékelődik, illetve értelmét veszti. „Klasszikus" ironikus szerkezet ez, ahol a közvetlen, betű szerinti jelentés a kontextus által nyilvánvalóan megváltozik, eltorzul, bizonytalanabb, mélyebb, többértelmű jelentésre tesz szert. Miután az „olthatatlan és ellenállhatatlan hazaszeretet" megjárta a maga kálváriáját, különböző értékszintek között, Karinthy—Gulliver úgy tesz, mintha mi sem történt volna, mintha biztos, pozitív értéket tartana számon hazaszeretetként, és