Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Tarján Tamás: Az egyes szám első személyű előadásmód Tersánszky Józsi Jenő regényeiben
lagosabb mondatot is újszerűen tagolja (szívesen és gyakran használja, sokszor váratlanul kötőszavak után is a kettőspontot: „Most nyilván azt fogom hallani, hogy: a képzeletem remekül tudja a kieszelt történetet valószerűsítenü"). Történetei jellegükben hasonlítanak a népmesére — (noha Tersánszky általában „városi népmeséket" mond, boszorkányok és királyfiak helyett hazug erkölcsű polgárokkal és tiszta szívű lumpenproletárokkal): az elmesélt népmese tartalmaz hasonló arányban, vegyítésben fikciós és valóságos elemeket, valamint kommentárokat, s a mesélő is mindig a személyes hitelesség igényével lép fel, s közössége átélőnek vagy szemtanúnak fogadja el. Az egyes szám első személyű előadással az író mintegy kivonja magát a regényből — ahogyan a Kakuk Marci Bevezetésének végén olvashatjuk: „De hadd vegye át most ő maga a szót"; s ezzel a szerző kilép a történetből. Közvetetten természetesen jelen van, „ott marad", mint ezt már az eddigiekben is kifejtettük. Az írói jelenlét, állásfoglalás legkitűnőbb eszköze az ironizáló-ellenpontozó stílus. Tersánszky monográfusa, Kerékgyártó István írja a Viszontlátásra, drágáról — amely köztudottan a levélregénynek a szentimentalizmus korában divatossá lett formáját alkalmazza —: „Tersánszky ironikus jellemzési eszközként használja a szentimentalizmus rekvizitumtárát. Romantika- és szentimentalizmus-ellenes regény a Viszontlátásra, drága...; szentimentális érzéseket, illúziókat szembesít a valósággal, s egyszersmind a jelenség társadalmi gyökerét is érzékelteti" 9 . S mindezt úgy, hogy Nelában, a hősnőben csak igen csekély mértékben tudatosul saját szentimentális és illuzórikus gondolkodása, viselkedése. Tersánszky szereti, vállalja hőseit, de az iróniával valamennyiüket kritizálni is tudja. Nela, Sa, Kakuk Marci, Buzikán Mátyás és a többiek maguk is felelősek sorsuk alakulásáért. Lecsúszásuk a társadalmi viszonyok következménye, de nem pusztán azoké. Az élményanyag állandósága és az énforma sűrű alkalmazása ha az egyhangúságét nem is — de mindenképp a hasonlóság érzetét kelti. Tersánszkyban volt hajlam egy-egy lehetőség sorozatszerű kihasználására: amikor ihlete csak pislákolt, vagy alkotói fegyelme valamely megélhetési okból lazult: kopírozott. Kis változtatással, módosítással — de lényegében megismételte, amit már korábban adott. Azzal azonban nagyon is tisztában volt, hogy ráfoghatják: regényei egy kaptafára készülnek. Anyagában, tapasztalataiban, emberismeretében föltétlenül bízott — de a számára legkedvezőbb első személyes formát állandóan variálta. Nincs két regénye — már a jelentősebbek között —, amely különféle variációkkal ne térne el egymástól. Nézzük csupán öt kiemelt regényét. A Viszontlátásra, drága...: levélregény. „Mi a megejtő ebben a regényben? A keresett formája bizonyára nem ..." — írta egyébként üdvözlő kritikájában Ady. 10 Ha keresett is a forma, e regény számára mindenesetre igen alkalmas. S Tersánszky játszik is vele, epikus erejét próbálgatja: a hősnő levelei mellett — melyek akár egyetlen hosszú levélnek is fölfoghatók — szerepel itt Nela egy korábbi, el nem küldött levele, Nyikoláj szemétkosárba gyűrt levéltöredéke, s „Édes Vigám": a barátnő válaszlevele is. Sőt: Tersánszky Epilógfélének nevezett saját levele is (Feldpost 85. 916. aug. 25.); erről azonban később lesz szó. 9 Kerékgyártó István: Tersánszky Józsi Jenő, 1969. 62. 1. 10 Ady Endre: Regény: viszontlátásra, drága... In: Publicisztikai írásai 1—3. 1977. 3. k. 513. 1.
