Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)

Kortársak - Kis Pintér Imre: Füst Milán: A feleségem története

a világ abszurditását. Störr számára a két elv egyenrangúvá változik, s nyomában létrejön az állandósult viszonylagosság, tehetetlenségek pszichikus állapota. Ez a pszichikus mozzanat ihleti a legsajátosabb Füst Milán-i esztétikumot, azt a különös esztétikai minőséget, amelyben a szánalmas keveredik a pat'etikussal, a vásári a fenségessel, a bohóc-attitűd a teljességet akaró emberi nagysággal és tragikummal. Mint minden lényeges gondolatát, Störr a moralitás-elvet is közvetlenül és százszázalékosan akarja megvalósítani. Nem sok sikerrel. Míg Lizzy erkölcse ügyében kérlelhetetlen, maga elzüllik: megcsalja az asszonyt, kishíján Kodornak is a cinkosa lesz. S — végül — döntő összeveszésük után Lizzyvel szemben is könnyűnek bizonyul: ezért a kapitány harmadik következtetése ismét a megadás, belenyugvás megoldását fogalmazza meg. Az esztétizmusét, de annak mélyebb, tragikusabb változatát, amihez a „nincsen megoldás" megszenvedett öntudata is társul : voltaképpen a vallásos lét, a kegyelem gondolatát. Störr elhidegül Lizzytől,de ha a szerelem meg is szűnik, még marad számára egy lazább kötődés, szeretet Lizzy iránt, ahogy a lényegtől elidegenedve is megmarad Störrnek a valóság felszíne. Lizzy ápolja betegsége idején, és Störr szinte boldognak is érzi magát: „Mert végül is mi a boldogság? Lábadozásféle, valószínűleg. Egy kis világosság a ködök és homály tömkelege után. Egy kis tisztaság a zűrzavar uí'án." A kapitány lemond a teljességről. Persze e felismerés érvényessége sem tart soká. Megszerezve a maga szubjektív erkölcsi bizonyosságát: Störr szakít Lizzyvel. Ismét felvonul a störri moralitás, de már későn, „kiégetten", üresen: a szerelem érzelmi fedezete nélkül. Fölénye negatív fölény, a végsőkig vitt negativitás helyzetéből egy elvont, formálissá vált eszményt védelmez. Cselekszik, de nélkülözve az erkölcsös cselekedetek felemelő-katartikus vonásait, kötelességszerűen teszi a dolgát, „bünteti meg Dedint és Lizzyt', miközben váltig arra gondol: „És ha csalt, vagy nem csalt, nem mindegy?... micsoda kicsiség ez is mindenestül: egy francia hölgy, aki másba szerelmes. Hány van ilyen? Vigye el az ördög az egészet." De úgy érzi: mindezt mégis meg kellett tennie, kijavítani — visszamenőleg is az életét. Störr negyedik felismerése a szubjektív morál mégisét fogalmazza: a realitás ellenében is. „És mégis nekifeszül az ember, és forgatja magában, mert hátha nem is így volt? S hátha csoda történik, ugye?" Ezzel a szerkezeti résszel már le is záródott a kapitány tényleges története. Létrejött — Füst Milán jellegzetes eszközeivel — a modern művészet sajátos, individualista létmodellje; Störr kapitány parabolikus történetében megfogalmazódott a valóságot megtagadó, a semmivel szembenéző tehetetlen szubjektivitás. Ami a regényből még hátra van: ráadás, az élőhalott Störr története s a csoda eljöveteléé. Sommázva az eddigieket: a példázat a megtalált teljesség határozotí gesztusával végződik. A Lizzy-jelenésben önmagával találkozó kapitány saját szubjektivitásában találja meg azt az abszolútumot, amellyel az esztéta és a morális lét harmóniájának a helyreállítása számára egyedül elképzelhető. Störr a lelkét vállalja majd eszmének, azt a daimoniont, amiről Szókratész beszélt, de ami immár nem minden lélek közös útmutatója, hanem egyszeri létezésű, esetleges és halandó lélek: individualitás. „Csak el ne feledd a világért, hogy mégiscsak ez az, amit a szíved akart, s a vágyad neked minden poklokon át mutatott, vagyis, hogy ez neked az irányzék" — mondja Störr, s e szentenciát nyomatékosítja a „különben minek élni" végső kérdése is. A regény utolsó része tehát megoldja Störr dilemmáját. Füst kulcsot is ad a parabolához, még ha e kulcs éppen fiktív és önkényes voltával némileg és óha-