Kabdebó Lóránt szerk.: Valóság és varázslat. Tanulmányok századunk magyar prózairodalmából. Krúdy Gyula és Móricz Zsigmond születésének 100. évfordulójára (Petőfi Irodalmi Múzeum–Népművelési Propaganda Iroda Kiadó, Budapest, 1979)
Kortársak - Szegedy-Maszák Mihály: Esti Kornél
máshoz viszonyítani, másrészt e fejezetek külön-külön nagyonis eltérő hosszúságú időtartamokat foglalnak magukban. Az öt oldalnyi XV. fejezet története („melyben Pataki a kisfiáért aggódik, ő pedig az új verséért") megközelítőleg két-három órányi; az események időtartama azért ilyen rövid, mivel az elbeszélő állandóan két szereplő nézőpontjából láttatja ugyanazokat az eseményeket. Az Ürögi Dani beruccanását elbeszélő XVII. fejezet eseményei pontosan öt óra tizenhét perc alatt mennek végbe, az V. fejezet pedig egy nap történéseit foglalja össze huszonkét oldalon. Ez a három részlet arra engedne következtetni, hogy Kosztolányi körülbelül egyforma ütemben beszélteti el a megtörténteket. Az Esti Kornél egésze azonban teljesen szeszélyes képet mutat. A XI. fejezetben tizenhárom oldalnyi szöveg tíz nap, a XIII. fejezetben tizennégy oldal körülbelül egy év, a VI. fejezetben tizenegy oldal négy év, a Sárkány című részletben öt oldal több évtized eseményeiről tudósít. A villamosút elbeszélése kettős idősíkú: éppúgy olvasható egy óra, mint egy élet történeteként. A falanszter-szín paródiájában, ,,a világ legelőkelőbb szállodáját" bemutató XI. fejezetben a történet időtartamát nem lehet megállapítani, hiszen a legkülönbözőbb időpontok egyidejűvé válnak: Esti Torricellivel, Murilloval, Mária Antóniával, Chopinnel, Fanny Elslerrel, Bismarckkal, Rodinnal, Edisonnal, II. Miklós cárral, Carusóval és másokkal találkozik. Az Esti Kornélban a szereplők belső megközelítése indokolja az időtartamok viszonylagosságát, az idő átélése számít mércének : „Az, aki egy napot élt, éppoly ember és lélek, mint az aggastyán, vagy a matróna." (Margitka) Az időtartam belső átéltségén múlik, hogy hányszor megtörtént eseményt közöl az elbeszélő. Az Esti Kornél által elmondott történetek hasonló felépítésűek. Ilyenkor általában értelmezés szolgál bevezetőül, amelyre előbb gyakorító, majd mozzanatos szemléletű történetelmondás következik, végül újabb értelmezés tölti be a zárlat szerepét. Ez a szerkezet az ókori retorika „dispositio" nevű részéből ismert ,, exordium — narratio — argumentatio — peroratio" felépítés rokona. Esti szemében a mozzanatos történés tetőpontja tölti be az érvelés szerepét. Minden vele történt vagy általa elbeszélt eseménysort a legteljesebben átélt rövid időtartam irányít, A legtöbbre értékelt egyszeri, megismételhetetlen tapasztalat mindig a szánalom érzését váltja ki belőle. Már a fiumei vonatút akkor éri el tetőpontját, amidőn Esti átérzi a bolond lány anyjának rendkívüli kiszolgáltatottságát : „Homlokán észrevettem egy jegyet, egy olyan fájdalmat, melyet eddig még sohase láttam." A történet Esti Kornél számára olykor nem egyéb, mint ürügy arra, hogy kifejthesse értelmezését, az ember létéről. Az események általánosítás alapjául szolgálnak. Az elbeszélő általában az emberi sors értelmezőjét látja Esti Kornélban, hasonlóan ahhoz, ahogyan Dante Vergilius alakját használta fel a világ egészének értékeléséhez. Az Esti Kornél első mondatában még halvány utalást is sejthetünk a Komédiára: „Már túljártam életem felén, amikor egy szeles, tavaszi napon eszembe jutott Esti Kornél." A címszereplőt úgy is értelmezhetjük, mint az elbeszélő énjének azt a felét, mely a lét egészének minősítésére vállalkozik, s amelyet az elbeszélő fiatalkora múltán eltemetett, de a halálhoz közeledvén kénytelen volt újra szóhoz juttatni.
